VERSEK


VALAKI

Valaki él a képzeletemben,
elképzelem, milyennek képzel engem,
azt hiszi, hogy az egyik életemben
én voltam ő, és verset írt helyettem.


ARS POETICA

Azt szeretném, – sőt már le is vagyon írva,
hogy’ kell szerkeszteni (lásd még: perspektíva),
hogy a hold, vagy mindegy, a hold tükörképe,
egy pohár boromba éppen beleférne.


Azt akarom, és ez egy kortyintás csupán,
hogy bent ragyoghasson a hold ezek után,
persze tudom, költő ettől még nem vagyok:
hátra vannak még, hej, az összes csillagok.
ÁLMODOTT STRÓFÁK


Ide-oda hajtogat egy
könyvoldalt az idő árja,
minden betű átkerül majd
színéről a fonákjára.


Epheszoszban délutánra
délelőtt jön, aztán reggel,
s hazatérnek hajnaltájban
a halottak a sereggel. 


TÜKÖRKÉPEK


Verssorok közt általsütve ferdén
dominózik a padlón a napfény,
ha végigjutsz, csak árnyékra lépve,
rálelsz majd az eltört tükörképre.


KÉT NAPLEMENTE


Múlt és jövendő éppen szobádig ér itt,
tárd mindkét ablakod ki mostan ütközésig,
két naplementét látsz, szolgáltál két urat,
s szétszórja dolgaid egy hűvös léghuzat.


ÁLLTAM, ÁLLTAM …


Álltam, álltam éppen így már
virradatra rámeredten,
hajnal ég patakja partján,
szúette ablakkeretben;


vajh ki voltam, mily alakban
vártam, míg a végtelennek
horizontján megjelent a
szél, a szél és fújni kezdett.


KÖRZŐVEL RAJZOLT VÍZ


Öreg bédekkerek utolsó oldalán
Kihajtogatható a teljes óceán,
Kellős középen ott, hol a szőke szelek
Nyugodni térnek épp, merül el egy sziget.


Lassúdan süllyed el hegye és dzsungele
A dzsungel köldökén egy tó merül vele,
Körzővel rajzolt víz, tükrözi az eget,
Az égbolt tengelyén tükröz egy felleget.


A felhő csolnakán csukott szemmel, hanyatt
Fekszem, a nyitott könyv az arcomon maradt.
Címoldalán a hold szeladonszín érem,
A megfordult időt pulzusomon mérem.


DARÁZSNYÁR


Csak azt ne hidd, hogy véget ért,
hogy ezzel vége van:
egy szilva száll a fára fel,
s még oly bizonytalan


a megfordult szél, ahogyan
a könyveken lapoz,
s az oszlopok között a fény
törik meg hajladoz.


Nem is tudod, hogy az a nyár
az volt, vagy már a másik,
szemhéjad túlsó oldalán
most újra földarázslik,


előtör, árad, tündököl
s ismétli élvezettel
a láthatatlan bűnöket,
mert semmi sem veszett el,


egyetlen sűrű percbe most
a múlt, a jelen és
az eljövendő egybehull:
káprázó jelenés;


bebőröződött felszíne
alatt kirajzolódnak
az álom-mélyi szárnyasok,
ott laknak, vagy lakolnak,


gyümölcsök húsos ajkain
zsoltározó darázshad,
szeplőtelen égbolt fölé
emelkedő varázslat…


és el ne hidd, hogy vége lesz,
hogy egykor véget ér,
örökkön őket megkövesd
a végítéletért.


A KERT


És jön a Kert, akár az álom,
és növekedni kezd az éjben,
lélegzik, párál, szétliánoz,
mint rák a testnek erdejében.


Megfejthetetlen rétegekben
nő útvesztője: titkos ábra,
épül, pusztul, fölépül újra
hold-ütött mohos arca mása


a boldog Botanikának, és
szőlő fut tört szoborra bújva,
látszik álmában, hogy zenét hall,
míg tart a lelkek vándorútja.


Tógákban, furcsa köntösökben
majdan jövők és egykor éltek
vonulnak némán, ajkukon
mosolyával az öröklétnek.


Valahol ott kell lennie
e labirintus köldökében,
rejtelmesen és feketén,
oly feketén, akár az ében,


a mélységes, nagyodvú kútnak.
Egy angyal minden éjjel ássa,
hallatszik benn, surrog, sziszeg
csillagok fénye zuhanása.


Ott él egy teknősbéka lent,
nő ezer éve elfeledten,
mit beleejtett a fiú,
ki egykor talán én lehettem.


VISSZAFELÉ OLVASVA


Összekócolt évszakok közt elodázott életekben
napszúrásos holdkórosként topogsz egy járókeretben,
múltjaidból felöklendvén kásás éjszakák alól
álmodatlan álmok érnek megfejtetlenül utol,
Elfeledett teraszokon régi labdapattogás
kardiogramjába rajzolt alvajáró hasonmás,
majdnem emlékszel ki voltál, nyelveden van már neve,
hínárba nyújtóz a lábad, nincs az éjnek feneke,
széllapozta albumoknak vízfoltos rézkarcai
ottfeledett kézfejeden kezdenek átlátszani,
Hullámokra írt szavakban minden betű megmarad,
visszafelé olvasva , hogy régi s ígér, ugyanaz.


ANAMORFÓZIS SZERKESZTÉS


Készítsd idő el tervedet,
minden részlettel kalkulálj,
jelöld ki a nyugat-kelet,
aztán az észak-dél irányt.
Vedd föl a jelen állapot
viszonylag pontos, részletes
rajzát, mérj színt és állagot,
szintezz, számolj, vetíts, keress
alkalmas pontot, ahonnan
nézvést már kijelölhető,
a következő terminusban
mit, s hogy’ transzformál az idő;
és arányosan kinagyítva
egy négyzethálós papíron
minden elmozdulást előre
jeleníts meg az arcomon;
mutasd meg az öregedés
összes fázisát, így legyen
egy grafikai ábraként
definiált az életem.


KINT VAGY BENT VAGY


„Thraldom at large hath made this prison free.”
„Kint rabság mindenütt, ez teszi börtönöm szabaddá.”
(Henry Howard Surrey grófja, 1533)


Rab él a börtönben, börtön él a rabban
és egy madártalan szürke égdarabban,
vagy nem is az égben, hanem ahogy éppen
tányér levesében fénylő tükörképpen
tovább vetíti a börtöncella-mértan,
és rádöbben látván végre, hogy miért van
berácsozva sűrűn fönn a levegőég:
a semmi is fogoly, voltaképpen ő még,
akárhogy is vesszük, relatíve szabad,
hisz legalább tudja magáról, ő a rab.


A KÖVETEK


Jean de Dinteville-hez
(Ifjabb Hans Holbein festményének
rejtett anamorfózisára)


Pokolra juss, vagy juss mennybe,
akár csak egy követ menj be:
szóvivő,
mint akinek nincs is dolga
más, mint szépen meghajolva,
s ahogy ő,
úgy járni el ura helyett,
s már feledni is a helyet
íziben.
Légy világfi, vagy légy tudós,
ne firtasd, hogy mit rejt a sors,
s mit üzen.
S egyszer majd, merengve éppen,
szemed egy különös képen
ráhibáz
valami sohase látott
furcsa tárgyra, ami bár ott
van, de még sincs: mint egy fátum
úgy jelen meg. Vanitatum
vanitas.


FECSKESZÁRNYAK


(Gerzson Pál festmény-sorozatához)


A parti fecske röpte íve által
Kimetszett táj-darab az égbe szárnyal,
És túlhevült planétaként remegve
Csak áll a fény, akárha teste lenne,
Egyetlen tömbben, és oly súlyosan, hogy
Fölpúposul a menny, aztán alárogy;
Csak transzparenciák, csak áthatások,
A kadmium a gézen átszivárog,
És fénytörés csak, és a fénytörésben
Már szinte látni, vagy nem látni mégsem,
Csak sejteni és emlékezni rája:
Ez volt a színek ős-alkímiája;
Mindegyik rész az egészet idézi,
A táj a tájban nem-euklidészi,
Egy régi évszak színe hull alá ma
Haránt a Rókarántó homlokára,
S a vászon másik oldalán az égbolt
Fényszítta szőke színe néha kék volt,
Azúr, kobalt, cián, cinóber, umbra,
Elmúlt nyarak ecsetjén váltogatva;
S a fecskeszárny kaszálta kósza karcok
Kimetszik újra, s éppen azt az arcot;
A formák közt a távlattanra látni,
Az édenkertig nézhet vissza bárki,
S a szemsugár, akár a húr feszül meg
Orsóin ott a lüktető időnek.


MEGY VILÁGGÁ


(in memoriam Nagy Gáspár)


Megy világgá, mint az álom,
Azon az egy szalmaszálon,
Lassan lépdel, még nem látom
(kétdimenziós az álmom),
de már hallom, ahogy rám szól:
uraságod miért gyászol?
Követi  költőnk valaki,
szárnya zörgését hallani,
barlangfalnyi mozivásznon,
asa-nisi-masa bálon
árnyékként lép a nyomába,
általlép a kontúrjába,
ága-bokrán az ereknek
fény-hálózatok erednek,
világoló lélegzettel
indul a szó a torkán fel,
s kérdi újfent, - mért is gyászol:
szalmaszálban ott a jászol.


LELTÁR


Az össze-vissza gyúrt festékes tubusok
a félig a jobban vagy alig kinyomott temperák
a szín szerint sorolt kis aquarell-korongok
palackok tégelyek
s az isten tudja hány
tintás és tusos üveg között
s a mind-mind másra jó szerszám
a korsónyi apróbb szélesebb ecset sűrűjében
(ez a nyest szőrű retusálni jó
amaz a vastag meg alapozó)
meg a széltől is ótt
vékony grafithegyek
s a durvább kormozóbb szenek
s a spektrumskála szerint sorolt
színes ceruzák között
és a gyufásdobozban őrzött tollhegyek
(szétrakva vastagság szerint
ha írni rajzolni vonalazni kell)
karcoló tűk pengék linókések radírok
egyenes görbe hosszú meg rövid léniák
csiszoló meg polírozó papírok
itatósok rongyok nyomdai stégek
ragasztók árak vegyszerek
s a különféle rajzszegek között
meg a körzők csőtollak tuskihúzók
egy mintázófa (hogy kerül az ide)
papírvágó kések zsinegek befőttesgumik
enyvezett szalagok szikék és ollók
rengeteg szerte-széjjelében
és a nagy halom drága merített nyomott
vagy színezett bordázott erezett
vízjeles egy- vagy többrétegű papír között
mi ívben és tekercsben gyűlik itt
s a vékony réz a cink az alumínium
a finom rostú fa- és a puha linóleumlemezek
meg a megszakadsz-belé-nehéz
litográf kövek között
mondd csak nem kallódott itt el  valami
kedves?

Válogatás a Körzővel rajzolt víz című kötetből.

Nincsenek megjegyzések: