VERSEK



VALAKI



Valaki él a képzeletemben,

elképzelem, milyennek képzel engem,

azt hiszi, hogy az egyik életemben

én voltam ő, és verset írt helyettem.



ARS POETICA



Azt szeretném, – sőt már le is vagyon írva,

hogy’ kell szerkeszteni (lásd még: perspektíva),

hogy a hold, vagy mindegy, a hold tükörképe,

egy pohár boromba éppen beleférne.



Azt akarom, és ez egy kortyintás csupán,

hogy bent ragyoghasson a hold ezek után,

persze tudom, költő ettől még nem vagyok:

hátra vannak még, hej, az összes csillagok.

ÁLMODOTT STRÓFÁK



Ide-oda hajtogat egy

könyvoldalt az idő árja,

minden betű átkerül majd

színéről a fonákjára.



Epheszoszban délutánra

délelőtt jön, aztán reggel,

s hazatérnek hajnaltájban

a halottak a sereggel. 



TÜKÖRKÉPEK



Verssorok közt általsütve ferdén

dominózik a padlón a napfény,

ha végigjutsz, csak árnyékra lépve,

rálelsz majd az eltört tükörképre.



KÉT NAPLEMENTE



Múlt és jövendő éppen szobádig ér itt,

tárd mindkét ablakod ki mostan ütközésig,

két naplementét látsz, szolgáltál két urat,

s szétszórja dolgaid egy hűvös léghuzat.



ÁLLTAM, ÁLLTAM …



Álltam, álltam éppen így már

virradatra rámeredten,

hajnal ég patakja partján,

szúette ablakkeretben;



vajh ki voltam, mily alakban

vártam, míg a végtelennek

horizontján megjelent a

szél, a szél és fújni kezdett.



KÖRZŐVEL RAJZOLT VÍZ



Öreg bédekkerek utolsó oldalán

Kihajtogatható a teljes óceán,

Kellős középen ott, hol a szőke szelek

Nyugodni térnek épp, merül el egy sziget.



Lassúdan süllyed el hegye és dzsungele

A dzsungel köldökén egy tó merül vele,

Körzővel rajzolt víz, tükrözi az eget,

Az égbolt tengelyén tükröz egy felleget.



A felhő csolnakán csukott szemmel, hanyatt

Fekszem, a nyitott könyv az arcomon maradt.

Címoldalán a hold szeladonszín érem,

A megfordult időt pulzusomon mérem.



DARÁZSNYÁR



Csak azt ne hidd, hogy véget ért,

hogy ezzel vége van:

egy szilva száll a fára fel,

s még oly bizonytalan



a megfordult szél, ahogyan

a könyveken lapoz,

s az oszlopok között a fény

törik meg hajladoz.



Nem is tudod, hogy az a nyár

az volt, vagy már a másik,

szemhéjad túlsó oldalán

most újra földarázslik,



előtör, árad, tündököl

s ismétli élvezettel

a láthatatlan bűnöket,

mert semmi sem veszett el,



egyetlen sűrű percbe most

a múlt, a jelen és

az eljövendő egybehull:

káprázó jelenés;



bebőröződött felszíne

alatt kirajzolódnak

az álom-mélyi szárnyasok,

ott laknak, vagy lakolnak,



gyümölcsök húsos ajkain

zsoltározó darázshad,

szeplőtelen égbolt fölé

emelkedő varázslat…



és el ne hidd, hogy vége lesz,

hogy egykor véget ér,

örökkön őket megkövesd

a végítéletért.



A KERT



És jön a Kert, akár az álom,

és növekedni kezd az éjben,

lélegzik, párál, szétliánoz,

mint rák a testnek erdejében.



Megfejthetetlen rétegekben

nő útvesztője: titkos ábra,

épül, pusztul, fölépül újra

hold-ütött mohos arca mása



a boldog Botanikának, és

szőlő fut tört szoborra bújva,

látszik álmában, hogy zenét hall,

míg tart a lelkek vándorútja.



Tógákban, furcsa köntösökben

majdan jövők és egykor éltek

vonulnak némán, ajkukon

mosolyával az öröklétnek.



Valahol ott kell lennie

e labirintus köldökében,

rejtelmesen és feketén,

oly feketén, akár az ében,



a mélységes, nagyodvú kútnak.

Egy angyal minden éjjel ássa,

hallatszik benn, surrog, sziszeg

csillagok fénye zuhanása.



Ott él egy teknősbéka lent,

nő ezer éve elfeledten,

mit beleejtett a fiú,

ki egykor talán én lehettem.



VISSZAFELÉ OLVASVA



Összekócolt évszakok közt elodázott életekben

napszúrásos holdkórosként topogsz egy járókeretben,

múltjaidból felöklendvén kásás éjszakák alól

álmodatlan álmok érnek megfejtetlenül utol,

Elfeledett teraszokon régi labdapattogás

kardiogramjába rajzolt alvajáró hasonmás,

majdnem emlékszel ki voltál, nyelveden van már neve,

hínárba nyújtóz a lábad, nincs az éjnek feneke,

széllapozta albumoknak vízfoltos rézkarcai

ottfeledett kézfejeden kezdenek átlátszani,

Hullámokra írt szavakban minden betű megmarad,

visszafelé olvasva , hogy régi s ígér, ugyanaz.



ANAMORFÓZIS SZERKESZTÉS



Készítsd idő el tervedet,

minden részlettel kalkulálj,

jelöld ki a nyugat-kelet,

aztán az észak-dél irányt.

Vedd föl a jelen állapot

viszonylag pontos, részletes

rajzát, mérj színt és állagot,

szintezz, számolj, vetíts, keress

alkalmas pontot, ahonnan

nézvést már kijelölhető,

a következő terminusban

mit, s hogy’ transzformál az idő;

és arányosan kinagyítva

egy négyzethálós papíron

minden elmozdulást előre

jeleníts meg az arcomon;

mutasd meg az öregedés

 összes fázisát, így legyen

egy grafikai ábraként

definiált az életem.



KINT VAGY BENT VAGY



„Thraldom at large hath made this prison free.”

„Kint rabság mindenütt, ez teszi börtönöm szabaddá.”

(Henry Howard Surrey grófja, 1533)



Rab él a börtönben, börtön él a rabban

és egy madártalan szürke égdarabban,

vagy nem is az égben, hanem ahogy éppen

tányér levesében fénylő tükörképpen

tovább vetíti a börtöncella-mértan,

és rádöbben látván végre, hogy miért van

berácsozva sűrűn fönn a levegőég:

a semmi is fogoly, voltaképpen ő még,

akárhogy is vesszük, relatíve szabad,

hisz legalább tudja magáról, ő a rab.



A KÖVETEK



Jean de Dinteville-hez

(Ifjabb Hans Holbein festményének

rejtett anamorfózisára)



Pokolra juss, vagy juss mennybe,

akár csak egy követ menj be:

szóvivő,

mint akinek nincs is dolga

más, mint szépen meghajolva,

s ahogy ő,

úgy járni el ura helyett,

s már feledni is a helyet

íziben.

Légy világfi, vagy légy tudós,

ne firtasd, hogy mit rejt a sors,

s mit üzen.

S egyszer majd, merengve éppen,

szemed egy különös képen

ráhibáz

valami sohase látott

furcsa tárgyra, ami bár ott

van, de még sincs: mint egy fátum

úgy jelen meg. Vanitatum

vanitas.



FECSKESZÁRNYAK



(Gerzson Pál festmény-sorozatához)



A parti fecske röpte íve által

Kimetszett táj-darab az égbe szárnyal,

És túlhevült planétaként remegve

Csak áll a fény, akárha teste lenne,

Egyetlen tömbben, és oly súlyosan, hogy

Fölpúposul a menny, aztán alárogy;

Csak transzparenciák, csak áthatások,

A kadmium a gézen átszivárog,

És fénytörés csak, és a fénytörésben

Már szinte látni, vagy nem látni mégsem,

Csak sejteni és emlékezni rája:

Ez volt a színek ős-alkímiája;

Mindegyik rész az egészet idézi,

A táj a tájban nem-euklidészi,

Egy régi évszak színe hull alá ma

Haránt a Rókarántó homlokára,

S a vászon másik oldalán az égbolt

Fényszítta szőke színe néha kék volt,

Azúr, kobalt, cián, cinóber, umbra,

Elmúlt nyarak ecsetjén váltogatva;

S a fecskeszárny kaszálta kósza karcok

Kimetszik újra, s éppen azt az arcot;

A formák közt a távlattanra látni,

Az édenkertig nézhet vissza bárki,

S a szemsugár, akár a húr feszül meg

Orsóin ott a lüktető időnek.



MEGY VILÁGGÁ



(in memoriam Nagy Gáspár)



Megy világgá, mint az álom,

Azon az egy szalmaszálon,

Lassan lépdel, még nem látom

(kétdimenziós az álmom),

de már hallom, ahogy rám szól:

uraságod miért gyászol?

Követi  költőnk valaki,

szárnya zörgését hallani,

barlangfalnyi mozivásznon,

asa-nisi-masa bálon

árnyékként lép a nyomába,

általlép a kontúrjába,

ága-bokrán az ereknek

fény-hálózatok erednek,

világoló lélegzettel

indul a szó a torkán fel,

s kérdi újfent, - mért is gyászol:

szalmaszálban ott a jászol.



LELTÁR



Az össze-vissza gyúrt festékes tubusok

a félig a jobban vagy alig kinyomott temperák

a szín szerint sorolt kis aquarell-korongok

palackok tégelyek

s az isten tudja hány

tintás és tusos üveg között

s a mind-mind másra jó szerszám

a korsónyi apróbb szélesebb ecset sűrűjében

(ez a nyest szőrű retusálni jó

amaz a vastag meg alapozó)

meg a széltől is ótt

vékony grafithegyek

s a durvább kormozóbb szenek

s a spektrumskála szerint sorolt

színes ceruzák között

és a gyufásdobozban őrzött tollhegyek

(szétrakva vastagság szerint

ha írni rajzolni vonalazni kell)

karcoló tűk pengék linókések radírok

egyenes görbe hosszú meg rövid léniák

csiszoló meg polírozó papírok

itatósok rongyok nyomdai stégek

ragasztók árak vegyszerek

s a különféle rajzszegek között

meg a körzők csőtollak tuskihúzók

egy mintázófa (hogy kerül az ide)

papírvágó kések zsinegek befőttesgumik

enyvezett szalagok szikék és ollók

rengeteg szerte-széjjelében

és a nagy halom drága merített nyomott

vagy színezett bordázott erezett

vízjeles egy- vagy többrétegű papír között

mi ívben és tekercsben gyűlik itt

s a vékony réz a cink az alumínium

a finom rostú fa- és a puha linóleumlemezek

meg a megszakadsz-belé-nehéz

litográf kövek között

mondd csak nem kallódott itt el  valami

kedves?

Nincsenek megjegyzések: