2017. október 23., hétfő

SALVATOR MUNDI




Őrjöngnek a műgyűjtők: kié lesz a november közepén árverésre kerülő Salvator Mundi? Leonardo rejtélyes olajfestménye a New York-i Christie’s aukciósházban fog gazdára találni. A licit 100 millió dollárról, azaz kb. 26 milliárd forintról indul. Rövid töprengés után úgy döntöttem, hogy nem veszem meg a képet. Nem is licitálok. Sőt oda se megyek. A képet ugyanis nem Leonardo festette. 
Hogy az Utisz Blog olvasói se dobjanak ki az ablakon 26 milliárd forintot (vagy ki tudja mennyivel többet, mert nincs kétségem, lesz néhány elszánt licitáló, aki majd fölnyomja az árat), leírom, mi a gond a képpel. Mint tudjuk, Jézus látszik rajta, amint jobb kezét áldásra emeli, baljában pedig egy üveggömböt tart. Az édeskés, számomra kissé giccsesnek ható megformálásról most nem akarok írni, mert egy megsérült és alaposan átretusált munkáról van szó, sok rajta a kiegészítés, talán több is, mint az eredeti, a szirupos hatást tudjuk be ennek. A művészettörténészek a Mona Lisa festése utáni időkre teszik a kép készültét, amikor a mester már leszálló ágban volt, már nem is a festésnek élt, inkább furcsa találmányai, köztük optikai kísérletei foglalkoztatták. Ezzel akarok én is foglalkozni. Az optikával. A Krisztus kezében tartott üveggömböt ugyanis nem festhette egy olyan ember, akinek egész pályáját végig kísérte a tükröződésekkel, a transzparenciával, a fényvisszaverődéssel, az anamorfikus torzulásokkal való kísérletezés, aki jegyzetlapok százait írta és rajzolta tele a témával kapcsolatos ábrákkal. Az Utisz Blogon olykor fel felbukkantak ismeretlen Leonardo képek, az I. Ferenc francia királyról festett anamorfózist én speciel érdekesebb tükrös munkának tartom, mint a Salvador Mundit. A Salvator Mundi unalmas üveggömbjében ugyanis szinte semmi nem tükröződik, a mögötte látszó világ pedig nem fordul meg úgy, ahogyan az optika szabályai szerint egy üveggömbben meg kellene, fordulnia. Kedves Utisz Blog olvasók, most nem mondom meg, hogy mit csináljatok inkább a 100 millió dollárotokkal, legyen annyi elég, hogy a Salvator Mundit eszetekbe ne jusson megvenni rajta. Oké?  

Nincsenek megjegyzések: