HA KELL, HÁT SZÁZSZOR ÚJRAKEZDJÜK ...

Ó ember, a hitedet ne veszítsd el, őrizd meg a lélek nagy hitét!

Ki volna nálad nagyobb, nem lehetsz vágytalan, ne tűrd a szenvedést.

Ha kell, hát százszor újrakezdjük, vállalva ezt a legszebb küldetést,

Mert a szabadság a legtöbb, amit adhat magának az emberiség.

Ha az ember még nem is ember, csak tizenötéves kamasz (mint Verne Gyula kapitánya!), még fog az agya, könnyedén megjegyez mindenféle verset, hogy aztán ötven év múltán se felejtse el őket. Ez a négy sor szinte pontosan megmaradt, az interneten rákeresve csak két szót kell kijavítanom. Akkor, tizenötévesen kerültem a gimnáziumba és hamarosan észrevettem, hogy a faliújságon irodalmi verseny zajlik, minden héten megjelent egy idézet, többnyire néhány sor egy versből, és szombatig (akkor még szombaton is jártunk iskolába), be kellett dobni a megfejtést egy dobozba. Aztán az évzárón tán még jutalomkönyvet is kapott az, aki a legtöbbet eltalálta. Izgatottan vártam a hétfői feladványokat, amelyeket néha sikerült is megfejtenem, bár a végső győzelem alighanem másé lett, legalábbis nem emlékszem semmi díjra, holott akkoriban még számon tartottam az ilyesmit.

Köztudott volt, hogy a feladványokat az iskola könyvtárosa állítja össze, aki akkoriban kezdett újra tanítani, a „sajnálatos események” kapcsán ugyanis meg kellett vonni tőle a bizalmat, sőt az ellenforradalom (ez volt a sajnálatos események hivatalos neve) szellemi előkészítésének vádjával egy időre börtönbe is kellett zárni. A tanár úr magyart és latint tanított, de talán azért, hogy módja legyen a vezeklésre, osztályfőnökként az I. D, vagyis az orosz tagozatosok is rábízattak. (Csak mellékesen jegyezzük meg, hogy oroszt sosem tanított, sőt nem is tudott oroszul, noha az ellene fölhozott vádak egyike szerint 1956 októberében azzal állt elő, hogy Lenin nyelvét ő pedig nem tanítja tovább.)

Utána számolok: 1966-ban lettem a Katona I. E osztályos gimnazistája, vagyis a kecskeméti Katona József Gimnáziumé. Izgalmas váltást hozott életembe gimnázium, és e váltásban a pláne a koedukáció volt. Emlékszik-e még valaki, mit jelent a szó? Akkoriban mindenki tudta; az általános iskolában (a Czollner téren) csupa fiúval jártam együtt, a gimnáziumban pedig szebbnél szebb lányok ültek a padokban. Pont annyi, ahány a fiú.  Naná, hogy elsőként igyekeztem megfejteni minden faliújság-kvízt. Magamtól sikerült, vagy kaptam valami rávezetést, ki emlékszik már arra? Ott állt a könyvespolcunkon, vagy hevert az otthoni asztalon A tékozló ország, lapozgathattam kedvemre, s eljuthattam az utolsó sorokig:  Ha kell, hát százszor újrakezdjük, vállalva ezt a legszebb küldetést, / Mert a szabadság a legtöbb, amit adhat magának az emberiség.

Aztán elmúlt egy fél évszázad, éppen ötven év és csak most borzongok bele: a vers valamikor ősszel, a tanév elején jelent meg a gimnázium faliújságán. Október… november…? Ezerkilencszázhatvanhatban. Tíz év telt el a forradalom óta, amiről senki nem beszélt az iskolában, és otthon is csak suttogva eshetett róla szó, és gyorsan másfelé kanyarodott a beszéd, ha valamelyik gyerek kíváncsiskodva közelebb jött. Már ugrom is a könyvespolchoz, de meglepve látom a dátumot, Juhász Ferenc hatalmas Dózsa-eposza nem ötvenhatra válaszol, korábbi költemény, 1954-ben jelent meg. Azt tehát, hogy „százszor újrakezdjük” csak a könyvtáros tanár úr aktualizálta a gimnáziumi faliújságra.
1966-ban talán már kevesen emlékeztek a MUK-ra. És ha emlékeztek volna, akkor sem hozták szóba. Nem mertek megmukkanni. Márciusban Újra Kezdjük, vagyis MUK – terjedt az ötvenhatos forradalom leverése utáni jelszó. Tíz március, száz, sőt százhúsz hónap telt el azóta. Százszor, sőt százhúszszor idézhette föl a tanár úr a Tékozló ország utolsó sorait, mielőtt a faliújságon megjelentette volna azokat. Ó, mit nem adnék, ha eszembe jutna a többi vers is. Sajnos nem jut. Az irodalmi fejtörő párjaként matematikai verseny is zajlott a gimnáziumban. Vajon milyen számokból, milyen műveletek során miféle eredmények születtek ötvenhat tízedik fordulójára? A tűzzel játszottak a Katonás pedagógusok, vagy csupán képzelődöm? A tanár úrtól már nem tudom megkérdezni, március 19-én temették. A történet szempontjából ugyan mellékes, de azért ideírom: ő volt az apám.