BUDA FERENC VERSE

megjelent a Forrás folyóirat szeptemberi számában azzal a másikkal együtt, amelyet januárban küldött. Ide kattints az elolvasásához!

Hengertükör, vonalzó, cirkalom

(visszhangok – avagy: visszfények – Orosz István műveire)

Vándor megállj, tekints a néma éjbe: 
a léted ki, a lépteid bemérve …

Fényből, homályból, lásd, ki integet:

teremt csodákat, elmozdult teret,

s játszván, akár a gyermek önfeledten,

világot szerkeszt jól kimért keretben.

Háromszögű vonalzó, cirkalom.

Napóra áll – vagy jár – a kőfalon.

Ember? No nem: csupán egy mellszobor.

S a kőpárkányon rászitál a por.

Abszurditás? Kimódolt képtelenség?

Belekódolva jó meg balszerencsénk.

Test sziluettje pőre szirtfokon.

Hang vagy huzal szorul a torkodon?

A fej körül kerengő grádicsok

mögött angyal vagy ördög incseleg?

A 100-as szöggel átvert búzafej

vércseppjeit ugyan ki fogja fel,

s vajon mi szállong, átok vagy ima 
lebegő létünk oszlopaira?

Falak, útvesztőkőből összerakva.

Csipkéből csótány mászik homlokodra.

Eltávolodva táguló sinek

nekizuhintanak a semminek,

s az itt, meg ott már végképp összeforr –

minden irányban zöld a szemafor.

Vándor, agyő! S ha futja még türelmed,

biccentsél oda jó Albrecht Dürernek.

Lásd: a káoszból élet meg halál

hengertükörben végül összeáll.

Folytathatnám még akár reggelig,

mígnem a tér igékkel megtelik,

ám a hunyorgó elme visszarebben,

hisz itt a Látvány lép fel főszerepben,

s nem pelyva-szó, amit szemünkbe mond.

Soraimat zárja be hát e pont.

Utóirat:

Mielőtt még bagolyra fölcserélne,

veréb pajtás, pottyants a bölcs fejére

s magasból less rá, akár a Hold.

Rövid az élet, el ne tékozold.