2014. október 31., péntek

++




A szaruhártya először beszárad,
majd szalonnásan elhomályosul,
az érfalakon áttör és kiárad
az alvadó vér s a bőr alá nyomul.

Vándorló foltok és szeszélyes ábrák,
olyanok, mint egy térképrajzolat,
a fekvő testet lassacskán bejárják
és megfestik az alsóbb tájakat.


Az izomtónus hirtelen kienged,
aztán pár óra, és merevvé válik,
rigor mortis, mondják, beletelhet
két-három nap a hajlíthatóságig.

Fényét veszti a bőr, lassan elfehérül,
majd zöldesbarna lesz és püffedezni kezd,
kelések nőnek felszínén és végül
mind fölfakad és gennyes lét ereszt. 

A borosta még pár napig majd sarjad
s úgy látszik, mintha néhány sejt is élne,
a testben élő organizmusoknak
mert koránt sincsen egy csapásra vége.

A pórusokban megtelepszenek
és kifejlődnek lárvák és peték,
a málladozó hús alól szelek
böffennek föl, s bár nyúlós váladék

gátolja őket, egyre több kukac
indul meg benn, a bőr túloldalán;
látni kintről, hogy mozdul egy kupac
s odébb csúszik pár ujjnyival talán.

Már nagyobbak is akadnak közöttük,
van példány, ami hernyó méretű,
a felpuhult felszín alatt a testük
kanyargós  útja jól  követhető.

A természetes nyílások iránt
törekszenek, az orrüreg ilyen,
a fül, a szem s a száj, amelybe már
nem fér a nyelv s kibuggyan hirtelen.

A rothadások bűzös gázai,
a puffasztó és feszítő szelek
megnövelik a belnyomást, ami
kilöki lassan mind a két szemet.

A csontvázat már nincs, mi összetartsa,
elvál egymástól mindegyik elem,
koponya gördül eltört álkapocsra
s a csigolyák közt sárga fű terem.

A bőr akkorra már elfeketül,
ráköt a csontra aztán lepereg,
áttetsző, laza hámladék terül
rétegesen szét: könnyű szövetek

szakadnak alá és bemosódnak,
ha feltör a víz vagy elolvad a hó,
ízei lesznek a földben a sóknak
s a tengerig szalad velük egy folyó.

2014. október 20., hétfő

BYBLOS


Kirándulás Bübloszba (az egyiptomi papirusz jelentésű biblosz szóból). Arabul úgy hívják: Jbeil (magyarul Dzsbeil). Libanoni barátaim szerint ez a világ legöregebb városa. Miriam, Azza, Ali és  Gökhan társaságában autózunk át Bejrútból. Szakad az eső, eláll, újra esik, furcsa melankolikus légkört kap a magas hegyek tövében fekvő, máskor turistákkal teli település. Valaha cédrus és papirusz kikötő volt, ide való a huszonkét betűs föníciai abc, amelyet a modern nyugati ábécék elődjeként mutatott be egykor Zigány Edit az Iparművészeti Főiskolán, és kőbe préselt őskori élőlények maradványaira lehet alkudni a tengerparti piacon.


2014. október 13., hétfő

ZARÁNDOKLÁS

sebed / sebem is / libánusfa hű / libanoni cédrus … Napok óta mondogatom Nagy László versét. Képvers, nemcsak olvasni, nézni is kell: Csontváry hegyes sipkájú szakállas profilját adják ki a sorok. Valaha, versmondó úrfi koromban kívülről fújtam. Most nekivágok, hajnalra már a cédrusok Libanonjában leszek. ... Az utazásnak persze van egy sokkal prózaibb olvasata is: a bejrúti LAU (Libanese American University) grafika tanszakára hívtak meg egy előadásra és egy néhány napos workshopra, előbb-utóbb majd írok arról is, de most inkább a cédrusokat lapozom: ... világ sebe rajtad libánus / eltörölni nem támad mágus / villámolva véső ha kivágja /óriásabb seb lesz a hiánya.

2014. október 10., péntek

FILMHÉT

Sakk! c. animációs film (rendező: Orosz István)
2014-10-13 16:45 - Terem 2
2014-10-19 12:30 - Terem 2
klikk! 
A rajzoló c. animációs film (rendező: Orosz István)
2014-10-17 15:15 - Terem 4
2014-10-19 14:30 - Terem 2

2014. október 7., kedd

2014. október 5., vasárnap

PÁRIZS ...

... ha lány vagy megcsókol a rendőr s az illemhelyen nincs ülőke. Januárban a „Célébrer Paris” plakátfesztivált (a momentán nem részletezendő, ámde nyomós okok miatt) ki kellett hagynom, a mostani jeles plakátesemény, a „Posterfortomorrow” szervezőjének, Hervé Matinenek a meghívását viszont már nincs okom elhárítani. Örömmel megyek, ősz van, röpködnek is a tréfás falevelek, züm-züm, ahogy kell. Sajna voltak idők, amikor még a mostaninál is léhább naplóíró voltam, így aztán emlékezetből kell összeraknom a korábbi párizsi látogatásokat. Talán egy Annecy rajzfilmfesztivál kapcsán jártam itt először. Dóra Holdasfilmje és az én Sótartóm került be a versenybe, de csak én tudtam utazni, mert épp akkoriban született meg Marci fiunk. Ha tényleg így történt, akkor megvan az évszám, 1979. A legélesebb emlék egy bőrigázás a Concord téren, majd szárítkozás az Annecy felé tartó vonaton, végül Reisenbüchler Sanyi (akivel együtt szakadt ránk az ég) ápolgatása a fesztivál alatt. A második útra Bányai Pistával indultunk talán még ugyanebben az évben. Angersben festegettük Az idő urai háttereit, hétvégeken azonban gyakran szöktünk fel Párizsba, illetve Versailles-ba, ahol Konkoly Gyula festő műtermében hajthattuk álomra a fejünket. Ekkoriban ismertem meg a Párizs szerte különféle lakásokkal rendelkező Olgát, aki hol a Republic, hol meg a Place D’Italy környékén lévő kégli kulcsát adta kölcsön. Az utóbbit már ketten használtuk Dórával, innen mentünk át Londonba, ide hoztuk vissza az ott kapott szamizdatokat, s itt döntöttük el, mi az, ami még hazalopható Kádár János országába, s mit tanácsosabb Szajna parti kedvenc antikváriumunkban eladni. Laktam később a Rue Bonaparén, az ottani Magyar Házban, ahol kiállításom is volt (ide Anna kísért el), laktam egy közeli panzióban, a Latin negyedben, Erzsi és Flóra Barbizon felé tartó csapatával, laktam egy elegáns hotelben valahol a Saint-Germain-des-Près környékén, amikor az ESAG iskola diploma kiállítására hívtak (akkor az időközben felnőtt Marci volt velem) és laktam, nem is egyszer, Alfonse Mucha kollégám műtermének szomszédságában, Klára asszony lakásában is. Onnan a Luxemburg kert mellől keltem útra a Takáts Marcival rendezett közös kiállításunk megnyitójára Marion galériájába, valahova a Montmartre közelébe, és oda tértem vissza a Polisyban tett kirándulásról azokkal a bizonyos pezsgőkkel, amelyek a nagykövetem leégett palotájának pincéjéből származtak. Vajon kifelejtettem-e valamit? Ha jól számolok, éppen tizedszer járok Párizsban, meg is van a jutalom: a tíztagú zsűri beválasztja a plakátverseny győztesei közé, vagyis a „toptízbe” egykori tanítványom, Pethő Vera munkáját, két másik soproni lányt pedig beszavaznak a legjobb száz közé (nem semmi az se: több ezer pályamunkát előztek meg). Lehet-e az ő sikerük az én (Ica szerint napra pontosan tíz éves) soproni tanárkodásom tortáján a hab. Én mindenesetre így fogom számon tartani. Merci, mesdames!