A
szaruhártya először beszárad,
majd
szalonnásan elhomályosul,
az
érfalakon áttör és kiárad
az
alvadó vér s a bőr alá nyomul.
Vándorló
foltok és szeszélyes ábrák,
olyanok,
mint egy térképrajzolat,
a
fekvő testet lassacskán bejárják
és
megfestik az alsóbb tájakat.
Az
izomtónus hirtelen kienged,
aztán
pár óra, és merevvé válik,
rigor
mortis, mondják, beletelhet
két-három
nap a hajlíthatóságig.
Fényét veszti a bőr, lassan elfehérül,
majd
zöldesbarna lesz és püffedezni kezd,
kelések
nőnek felszínén és végül
mind
fölfakad és gennyes lét ereszt.
A borosta még pár napig majd sarjad
s úgy látszik, mintha néhány sejt is élne,a testben élő organizmusoknak
mert koránt sincsen egy csapásra vége.
A pórusokban megtelepszenek
és kifejlődnek lárvák és peték,a málladozó hús alól szelek
böffennek föl, s bár nyúlós váladék
gátolja őket, egyre több kukac
indul meg benn, a bőr túloldalán;látni kintről, hogy mozdul egy kupac
s odébb csúszik pár ujjnyival talán.
Már nagyobbak is akadnak közöttük,
van példány, ami hernyó méretű,a felpuhult felszín alatt a testük
kanyargós útja jól követhető.
A természetes nyílások iránt
törekszenek, az orrüreg ilyen,a fül, a szem s a száj, amelybe már
nem fér a nyelv s kibuggyan hirtelen.
A rothadások bűzös gázai,
a puffasztó és feszítő szelekmegnövelik a belnyomást, ami
kilöki lassan mind a két szemet.
A csontvázat már nincs, mi összetartsa,
elvál egymástól mindegyik elem,koponya gördül eltört álkapocsra
s a csigolyák közt sárga fű terem.
A bőr akkorra már elfeketül,
ráköt a csontra aztán lepereg,áttetsző, laza hámladék terül
rétegesen szét: könnyű szövetek
szakadnak alá és bemosódnak,
ha feltör a víz vagy elolvad a hó,ízei lesznek a földben a sóknak
s a tengerig szalad velük egy folyó.
