Na persze el is mondhatnám, miért lettem író, de mivel író lettem, inkább leírom. (Hátha akkor én is megértem végre.) Ez azért írtam, hogy ne tessenek túl komolyan venni, és azért tettem zárójelbe, hogy mégis. Természetesen tudom én, hogyan lettem író (vagy ha nem, akkor úgy fogok tenni, mintha tudnám (ezt megint zárójelbe kellett rakni.)) Egyszer majd megkérdezem egy írótól, hogy egy mellékes (vagyis zárójeles) passzusra vonatkozó mellékesebb ((vagyis zárójelesebb)) közbevetést hogyan kell duplán zárójelbe tenni (a matekból rémlenek a kapcsos meg a szögletes meg a kúpos zárójelek), de mégsem kérdezhetem meg egy írótól, hogyan kell (((most már triplán))) zárójelbe rakni valamit, mert azt hihetné, hogy én nem vagyok eléggé író, inkább kitalálok speciális zárójel karaktereket: hullámos, farkasfogas, kacskaringós, meanderes, anamorfikus, labirintusos zárójel-ornamentikákat, szőlőkacs szerű, harisnyakötő alakú, fülkagyló formájú zárójel-kalligráfiákat, ősmagyar íjra, delfinfarokra, fogyó holdra, szatírpéniszre, sarkantyúra, óramutatókra, sarlóra és kalapácsra, macskanyelvre, szeméremajkakra, fókafogra, szárazkolbászra vagy violinkulcsra emlékeztető zárójel formációkat, csetelésnél is használható szmájlis végűeket, sorokon, sőt bekezdéseken átívelő csuklós zárójel-karokat, teleszkópos zárójel-kihuzatokat, oldalakat beborító zárójel-rasztereket. Elvégre író volnék, vagy mi a szösz. Ja, de azt ígértem, elmondom, miért is lettem az? Természetesen nem vagyok író. Egyszerű rajzoló vagyok, ezt mindenki tudja, aki ismer. Rajzolgatok mindenfélét, hullámos, farkasfogas, kacskaringós, meanderes, satöbbi… Szóval a rajzok. Nem köztudomású, talán el sem hiszik nekem, de a rajz mint önálló képzőművészeti műfaj valamikor a 19. század vége felé, vagy inkább a 20. század elején jelent meg. Rajzoltak persze addig is, de azok a rajzok, ha művészek rajzolták, vázlatai, előkészületei, tervei voltak valami később megszülető alkotásnak. Megjegyzések, zárójelbe való margináliák, amelyek funkciójukat tekintve közelebb álltak az íráshoz, mint a festészethez. Messzebb utazva vissza az időben, oda, amikor írni még csak kevesen tudtak, vagy amikor még nem is voltak betűk, a rajz az írást helyettesítette. Rosszul mondom: a rajzolás volt maga az írás. A gondolatok megőrzésének legtermészetesebb eszköze. (Voltak persze abnormális, tényleg csak zárójelben említendő esetek, egy vak görög például ((Homérosznak hívták)) 140 sornyi hexametert pazarolt el egyetlen pajzs leírására, holott ha lát, néhány vonallal le is rajzolhatta volna.) Vagyis, ha azt mondom, író volnék, akkor csak egyszerűbben (rövidebben) mondom azt, hogy grafikus.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése