2012. június 22., péntek

GUADALAJARA

Újra Guadalajarában: lassanként felidéződnek a régi emlékek, s ha maguktól nem jönnének, az egykori diákok (nem egyből ma már tanár lett) segítenek összeszedegetni. 2002-ben, épp tíz éve az International Design Day alkalmából rendezett konferencia egyik előadója voltam a főtér nagy színházépületében Javier MariscalIsaac Kerlow, Mito Covarrubias, Felipe Taborda, Marta Granados, Gianni Bortolotti és Rolando Barahona társaságában. Akkoriban, talán szintén 2002-ben volt, hogy könyvillusztrátorokat tanítottam az ITESO Egyetemen. Hivatalosan úgy hívták, Illustration Concept Workshop, és egy közösen elemzett Borges novellát próbáltunk láthatóvá tenni. Néhány évvel később viszont szinte semmi dolgom nem volt, mert egy diplomázó évfolyam csak azért hívott meg, hogy a nagy eseményen, az itteni szokásoknak megfelelve, „keresztapa” legyek. Akkor még nem voltak saját diákjaim, hát boldogan jöttem. Akárhogy is számolom, már legalább negyedszer járok Guadalajarában, és még nem is volt szó San Luis Potosiról, Xalapáról, Mexico városról. Ha valaha sejthettem volna, hogy ilyen sokszor visszahívnak, bizonyára belevágtam volna a spanyol nyelv tanulásba. Ez most egy plakáttervező kurzus, a téma maga a plakát, posztmodern önreflexiós workshop, a cím: "Hic et nunc". "Itt és most". A szomszéd teremben a bolíviai tiográfus, Sergio Vega Camacho betűtervezést tanít.  A helyszín újra az IESO (Instituto Tecnológico y de Estudios Superiores de Occidente), otthonról nézvést hatalmas egyetem, itteni viszonylatban tízezer diákjával a kisebbek közé sorolják. A tízezerből nekem csak kilenc jut (Enriqe, Diana, Sergio, Hugo, Irma, Diego, Liliana, Ignacio, Fernanda), melléjük be-beülnek érdeklődő tanárurak, grafikus kollégák, sőt ceruzát is ragadnak, nem szégyellik megoldani ők is a feladatot: „Aquí y Ahora”. 

Nincsenek megjegyzések: