2011. december 28., szerda

MA MÁR...

Ma már nem foghatsz újba,
árnyát az est kinyújtja,
rajzolja vékonyabbá,
iramló barna hallá,
majd kígyó lesz belőle,
szalag, nap szemfedője,
rés, min átlátsz az éjbe,
letakart tükrök képe,
egyetlen vonal, semmi,
próbálj meg te sem lenni.

2011. december 27., kedd

J.GY. LX

Ott, az idő fennsíkja fölött, hol felleget űznek az ártó
vad szelek és a kopott ég csillagrasztere, mint
nedvesedő vakolat vedlik, pikkelyesen pereg, és
kormos belű heg marad aztán, s csonka kavics csak utána,
bevetetlen szántás, porló barna barázda, 
gazdátlan, árnyak kaszabolta vidék, ájult táj,
megigért geológia, szélmértan, leszakadt menny,
vérömleny, kilyukadt, csorba plafon,
transzcendens éteri rendszer, melyben a helyed örök;
állj ott meg, vándor, mindegy, hogy dac vagy alázat
késztet rá, s várd gyönyörű türelemmel, amíg
általmegy rajtad majd a pohár.

2011. december 26., hétfő

NO NUKE!

Levél U.G.Sato szantól: megnyílt a japán atomerőmű katasztrófa ürügyén általa szervezett „No More Fukushima!” plakátkiállítás, amely vándorkiállítássá változva és atomerőmű ellenes demonstrációkkal kiegészítve végigutazza majd Japánt. Ide kattintva lehet nézegetni a munkákat. Itt pedig a a Fort Collins-i plakátkiállítások összegyűjtött anyagából, legalábbis az utolsó húsz év terméséből lehet szemezgetni. Az idén már a 17. biennálét rendezték meg. Az idei anyagot itt lehet nézegetni.

2011. december 16., péntek

N.Y.C.

Hát ez nem ment könnyen! A munkák nem érkeztek meg, de szerencsére (isteni sugallat?) egy pendrájvon is elhoztam a kiállításra szánt plakátokat, és B. Oszkár jeles betűtervező, aki mellékállásban poszerprinter (isteni gondviselés/2) villámgyorsan (utolsó éjszaka) kinyomtatta őket. A nagy kövek koppanása (R.Gergő, T.Eszter, O.István és talán a jobb sorsra érdemes Balassi Bálint szívéről) egész a Canal streetig  lehallatszott. A megnyitó már rendben ment, jó sok régi és új ismerőssel: Bill, Stephen, Mirko, Gus, Anna és Endre, Jan és Hanna, Vera és Zoli, Andrew és Pali, Marzena és Maciek, Zsuzsa és Laci, Zsófi és Zoli, George, Szilvia, Robi, András, Lilla, Misi, … és biztos kifelejtettem sokmindenkit. Ott volt Juliet a MOMA kurátora is (isteni gondviselés/3), aki egyből …, na de erről majd kedden, amikor bemegyünk hozzá a múzeumba.  Addig inkább írok a galériákról a Chelsea-ben, ahova kétszer is visszamentünk (hátha elcsípjük, milyen irányt vesznek épp a művészeti divatok), Szilvia könyvművészeinek társaságáról (és az otthon épp kihajításra ítélt magasnyomó eszközök itteni becsületéről), a Brooklin-bridge-ről (és a hídra kattintott szerelem-lakatok folyóba vetett kulcsairól), a brain-prize winner professzorról, aki a váratlan helyzetek megoldásának fődíját is megérdemelné (egy nappal a party-invitation előtt törtünk rájuk), a Metropolitainról, ahol a fáraós képet új helyre akasztották (külön bekezdést érdemelt volna a követes könyvben, mint a szemmagasságban lévő enyészpontok szabályának semmibe vétele), Manhattan art deco ékszereiről (amelyeknél viszont már szinte természetes a magasságos madárszemszög), a haarlemi ájtatoskodási kísérletről (ahol didergő fehérként megtapasztalhattuk, milyen is az a fordított színdiszkrimináció), a régi és az új munkákról Gusztáv műtermében (öt emelettel Kossuth apánk napnyugatra néző bronzalakja fölött),  a konzulasszony vacsorájáról (a Budakeszi – Manhattan távolság virtualizálásának jegyében), a Guggenheim Múzeum lógatóművészének tárlatáról (Maurizio Cattelan: a jól installált közhelygyűjtemény is szép pénzt hozhat a konyhára), a Central Park Imagination-körébe rózsaszirmokat szórogató magányos hippiről és a Rockefeller-ház tetejéről vetett délutáni búcsúpillantásról.   

2011. december 13., kedd

ABLAKOK

Az egyik ablakból ezt látni, a másikból meg ezt. Ugye nem semmi. Hej, ha a holnapi kiállítás is ennyire rendben lenne! Egyelőre több gond van, mint amivel kalkulálni lehetett volna. De hát még van egy teljes nap, úgyhogy nem is fecsegek többet... Azért aki erre járna, ugorjon be. Minden további részlet (időpont, helyszín, stb.) az angol blogon: www.utisz.blogspot.com 

2011. december 6., kedd

KATONÁZÁS

Kecskeméten, a Katonában, a névadó születésnapja táján mindig van egy kis ünnepség. Megkoszorúzzák a nevezetes szobrot, Czélkuti Züllich Rudolf alkotását, amely majdnem olyan kacskaringós útvonalat járt be, mint rég elfeledett alkotója. 1857-ben a Nemzeti Színház előtt állították föl, később átvitték a színház udvarára, aztán 81-ben lekerült Kecskemétre, az ottani Műkertben állt, majd színház mellett, végül, erre már én is emlékszem, átcipelték a gimnázium aulájába. (Czélkuti életének főbb állomásai: Gyulafehérvár – Pest – Párizs – Róma – Kairó). Való igaz, a kétméteres bronzalak útvonalát követve arra kell gyanakodnunk, hogy nem mindenhol aratott osztatlan tetszést, (Lyka: az esztétikum mint fuvarozó erő!), de ott a suliban mintha jól ellennének vele. Józsi feje fölött (értsd, egy emelettel följebb) szintén az ő évfordulójához kapcsolódva (meg egy kicsit az enyémhez: két szánni való skorpió!) én is köszöntve lettem. O. Edit tanárnő színjátszó csapata a verseimből szerkesztett műsort, Sz. Katalin tanárnő diákjai pedig a rajzaim parafrázisából rögtönöztek kiállítást. Mit mondjak, jól zavarba jöttem. Úgy is maradtam, zavarban; ezért a pátoszos folytatás.
 Boldog Kor! mellyben az élet
élt, s nem tudta azt, mivé lett,
midőn a sors ítélete
örömöt-élővé tette -
s hogy rajta még fordítson:
szabadon lepkedett széjjel,
napot álmodozott éjjel,
egy arasznyi volt világa,
mégis tündérvárba hága
porban húzott grádicson.

Katona József Gyermekkor című versből való a részlet. Belátom, nem az a fülbemászó forma és egyszerűen megfejthető tartalom, amelyet könnyedén lehet mondogatni a társaságban; és valljuk be, Katonára is inkább a tragikus csúcsoknak és kötelező olvasmányoknak kijáró szent iszonyattal szoktunk felnézni, és Bánk bánján kívül nemigen ismerünk tőle semmit, hiába törik magukat a nagyszerű irodalomtörténészek, köztük a Katonás tanárok. Pedig micsoda dimenzióváltás: oly magától értetődően cikázik oda-vissza a sorok közt, a végtelen két pólusa, ha tetszik, a mikro- és a makrokozmosz között:
egy arasznyi volt világa, / mégis tündérvárba hága / porban húzott grádicson.

Hasonló csodákra csak nagyon tiszta forrásokban láthatunk. Hirtelenjében egy Platonnak tulajdonított kétsoros jut eszembe:
Csillagokat nézel, szép csillagom. Ég ha lehetnék, / két szemedet nézném csillagom ezreivel.

Meg egy mezőségi népdal:
Elment, elment az én párom, / világgá ment egy fűszálon.

Persze engem, foglalkozási ártalom, az is vonz a vershez, illetve az ilyen fajta léptékváltásokhoz, hogy látható képekre is lefordíthatók, ha tetszik, akár le is rajzolhatók. Grafikákon és rajzfilmekben gyakran kísérleteztem hasonlóval, az ellentétpárok, a nagyon nagy és a nagyon kicsi egyszerre történő ábrázolásával, és olykor az irodalom felől érkező inspirációkra is figyelek. Aztán az a porba rajzolt grádics nekem mást is jelent. Nem is kell nagyon erősen behunynom a szemem, hogy lássam gyerekkori önmagam, ahogy leguggolva egy vesszővel rajzolok valamit. Vajon ugyanabba a porba? Úgy képzelem: igen. Hiába tudom, mert mindenféle iskolák jól kiokosítottak felőle, hogy ugyanabba a folyóba, nyilván ugyanabba a futóhomokba sem lehet kétszer belelépni … én azért mégis csak arra a homokra, ugyanarra a porra rajzolgatok, grádicsokat – lépcsőket –, fölfelé … meg lefelé menőket is.

2011. december 2., péntek

RAJZOK ÉS VERSEK

Kertek, versek, labirintusok címmel a Gödöllői Városi Könyvtárban ma este 6-kor kiállítás nyílik és költői est veszi kezdetét. A résztvevők: Gyulai Líviusz, Katona Szabó Erzsébet és Orosz István. Bevezetőt Kiss Anna költő mond.

...
Hogy én, te meg ő
egyszerre mi leszünk,
aztán, ha nem vigyázok, ők;
jól elbánnak majd mivelünk,
akiket úgy hívunk, azok,
vagy egyszerűbben: az idők.