2011. október 23., vasárnap

VÉGJÁTÉK (2)

A városban már csak néhány elszigetelt hadosztály harcolt, valószínűleg azért, hogy kitörhessenek, vagy kedvező feltételekkel tehessék le a fegyvert. A kormányzói rezidenciát, amely egyúttal az ezredes főhadiszállása volt, a lázadók gyakorlatilag bekerítették, és minden irányból egyszerre kezdték megközelíteni. Nem haladtak gyorsan.  Nyilván csapdát gyanítottak, bár a hivatalos kommüniké szerint lehetőséget akartak adni a védőknek arra, hogy kapituláljanak.  A televízió folyamatosan közvetítette az eseményeket, már nem csak az óránként jelentkező hírösszefoglalókban láthatta feltűnni a kívülről sok találatot kapott kormos homlokzatokat, hanem, hála az élő közvetítésnek pontosan tudta hol tartanak a felkelők. Parkok, kerítések és csatornák bonyolult hálózata vette körül az épületegyüttest, amelyben a folyosók, a termek és a belső udvarok többszintes labirintusra emlékeztető rendszert alkottak. A palota egykori építői úgy gondolták, hogy falakkal és bezárt kapukkal nehezebb megállítani a támadókat, mint a geometria fondorlataival. Minél jobban igyekezett valaki az útvesztőkben előre jutni, annál  jobban eltévedt, s előbb-utóbb azon kapta magát, hogy visszakerült a külső körre. A világ egyébként jól ismerhette a palotát, mert egy időben sok híres filmet forgattak itt, zömmel amerikai produkciókat. Abban az időben az ezredes még nem volt persona non grata, igaz egyes filmtörténészek váltig állították, hogy a filmek elhíresült palotájának nem is volt semmi köze az ezredes rezidenciájához, valójában egy kaliforniai stúdió telkein állt, és tényleg hajszálpontos másolata volt az eredetinek.
Az ezredes, aki tisztában volt vele, hogy az útvesztő csak ideig-óráig tartóztathatja föl a felkelőket, jobbnak látta, ha a több oldalról támadható, ezért nehezebben védhető dolgozószobából áthúzódik a könyvtárba, majd onnan is tovább cipelte a fegyvereket az egyik hálószobába, abba, amelynek vörös a fala és csak egy bejárata volt. Mozgatható és dönthető tükörfalak álltak a szobában, amelyeket úgy tologatott, hogy azok elbizonytalanítsák majd az érkező fegyveresek térérzetét, sőt személyét megsokszorozva nagy létszámú védősereg illúziójával ijesszen rá az érkezőkre. A hálóban is volt plazmatévé, ráadásul nagyobb is, mint odaát. Egy helikopter körözött az épületek fölött. Meghúzta a viszkis üveget, majd a maradékban megmosta az arcát. A vízvezetéket már régen elzárták, a szökőkutak megzöldült vizében hullák lebegtek. Bizonyára azért küldték a helikoptert, hogy kiismerjék a labirintust, és a támadó alakulatok mozgását fentről irányítsák. Szivarra gyújtott. A televíziós stáb néhány száz méterrel a harcosok mögött haladt. Amikor kamerájukkal beléptek az újonnan „felszabadított” termekbe, még alig oszlott el a füst és a por. Az ezredes ebből arra következtetett, hogy a támadók nem bíznak semmit a véletlenre, vállról indítható rakétákkal lövik át az ajtókat, vagy kézigránátot hajítanak a szobákba, mielőtt berontanának. Betört ablakok, leszakadt csillárok, lángoló függönyök adták a díszletet a riportokhoz. Gyerekarcú forradalmárok mobiltelefonnal fényképezgették egymást és röhögve vizelték le az ezredesről készített aranykeretes festményeket. Már abban a csarnokban jártak, amelyből a dolgozószoba nyílt. A sajtótájékoztatókból minden néző jól ismerte, és természetesen a tévések is otthonosan mozogtak benne. A tapéták összefirkálva: a történelem csinálói szórópisztollyal szignálták a falakat, obszcén feliratokat karistoltak a bútorokba és sorozatokat lőttek a bőrkanapékba. Az ezredes lehalkította a televíziót. Már régen hallania kellene az „élő” csatazajt, de minden néma. A beszélő már a dolgozószobát mutatja, beletúr az íróasztalon maradt papírokba: hangtalanul handabandázik, és valami bizonyítéknak szánt lapot lobogtatva átsétál a könyvtárba. Feldöntött polcokon lép át, széttört kerámiák reccsennek a talpa alatt. Az ezredes aranymetszésű könyvei összehordva égnek a szoba közepén.  A vörös hálószoba következik. A plafon leszakadt tükörcserepei borítanak mindent. Az ágyon egy hulla díszegyenruhában, az arca a felismerhetetlenségig összevagdalva. Az ezredes az ágytámla aranyszobrának támasztja a szivart és a távkapcsolóért nyúl: …és saját barlangjában végeztünk  vele – hallja újra a szpíkert,  - Ettől a perctől új korszak veszi kezdetét szeretett hazánkban, az új kort így fogják nevezni: demokrácia.
(folyt. köv.)

Nincsenek megjegyzések: