2010. június 25., péntek

ÓBUDA

Június 30-án, szerdán 6-kor az Óbudai Nyár programsorozat részeként az Óbudai Kulturális Központban (San Marco utca 81.) Antall Pista nyitja meg a kiállításomat. A megnyitón Parragh Emese és Szentesi Dorottya fuvolázik és egy rajzfilmet is levetítenek. Július 23-ig lesz nyitva a kiállítás, reggel 9-től délután 4-ig.

2010. június 23., szerda

SZÜRVESEMISZ

Az előző, Miss Maryt bemutató és Flóra Idának dedikált jegyzet után Eliza néniről is illendő megemlékeznünk, akinek sajnálatos halálhíréről a nagy brit költő, Harry Graham örökbecsű költeménye tudósított.

In the drinking well,
Witch the plumber built her
Aunt Elza fell –
We must buy a filter.


és néhány fordítás-variáció

E kútba hullt be
Miss Elíz,
Szüretlenül még
Rossz e víz.
*
Itt áll Elíza kútja,
Mit Plumber fúrt neki,
Elíza jól beléfúlt,
Ki szomjas, szűrje ki.
*
Ímé Elíza kútja,
Szakember ásta ki,
Hogy isszuk-é vizét
Oly mindegy már neki.

*
Ez itt a néne kútja,
Kútásóval fúratta,
De szűrni kell vizét,
Mert ott maradt alatta.
*

A kútba, amelyet
Plumber kifúrt végre,
Elíza beesett,
Vizét most szűrni kéne.
*
Kész a kút, ám kisvártatva
Belefulladt Liza,
Most gyűjthetünk egy szűrőlapra,
Mert nincs túl jó ize.
*
Eltűnt Lizánk, el sem köszönt,
Kutunk mikorra kész lett.
Nem látnánk szívesen viszont,
Ezért e filter készlet.
*
A kútja kész lett végre,
Ám beléhullt a néne.
Ha innád a vizét,
Hogy ne érezd izét,
Szerdánként szűrnöd kéne.
*
Eltűnt a drága néni,
Új kutunk épp hogy kész lett,
Vizét át kell most szűrni,
Nénitlenítés végett.
*
Kész a kút, well - sohajt a néne:
- Költséges, de azért megérte.
Egyszerre béesett,
Szomorú az eset,
Drágább egy filterrel a vége.
*
Érdekes lett kutunk vize,
Belefúlt nagynénénk, Liza.
Szűrjük és forraljuk,
Mégis úgy gondoljuk,
Velünk van nénikénk ize.
*
Ismerték bizonnyal Lizát,
Udvarán fúrtak egy izét,
Well, angolul: kút,
Liz beléje fúlt,
Szűrve szürcsöljük vizét!
*
A kútba, melyet nemrég
kútásónk néki ásott,
Nénénk, Eliz beléfúlt,
S lentről izen: beh más ott!
*
Szakember fúrta kútba fúlt
Szegény, szegény Elíz.
Egy szűrőt mindenképp veszünk,
Vagy szűrőtábort szervezünk,
Míg Elízes a víz.
*
Készen immár a kút,
S oda a jó Liza,
Well, épp a kútba fúlt,
Vizét szűrve igya!
*

Kész a kút, amit megrendelt,
Majd belefúlt Liza.
Szűrőfiltert kell vennünk, mert
Lizás a víz ize.
*
Elíza néni, bye-bye,
nem lehet túl szép látvány
hullám alatt a hullád,
folytatnám, de már unnád:
hogy forralunk és szűrünk,
s naponta összegyűlünk
dúdolni rímes verseket,
hogy jobb legyen ott lenn neked.

..................................................................
Minden történetnek egyszer vége szakad,
Ez itt olyaténképp, hogy a kút beszakad,
Túloldalról nézi már a tükrét Eliz,
Vizünk szűrve isszuk, ő már szűrve sem
isz.

2010. június 19., szombat

MARY

Éppen 20 éve halt meg Flóra Ida, 90 éves volt. Mary pedig 90 éve halt meg, szóval 20 éven át együtt éltek ezen a földön. Persze fogalmuk sem volt egymásról. Vagy ki tudja! Tulajdonképpen Maryvel foglalkozom egy ideje készülő könyvem, A követ és a fáraó kapcsán. Ma végre sikerült összeraknom az életrajzát, kiderítenem a fontosabb eseményeket, dátumokat, aztán valahogy beugrott ez a június 19 meg a nagymama. Mert Flóra Ida a nagyanyám volt. Apám anyja. Most ideteszem, amit Maryről megtudtam és közben Flóra Idára gondolok. Legyen a készülő könyv Maryről írt lábjegyzete neki dedikálva.
*
1990-ban egy 47 éves angol hölgy, Mary Frederica Sophia Hervey kisasszony egy teljes könyvet szentelt ifj. Hans Holbein A követek című képének, s a művészettörténet írás az elmúlt száztíz év során tulajdonképpen az ott leírtakat, az általa összegyűjtött adatokat és az adatokból leszűrt következtetéseket toldozza-foltozza. A könyv címe: Holbein’s Ambassadors: The Picture and the Men. Mary Hervey szinte mindent tudott, ami kideríthető volt akkor, az előző századfordulón, gazdag fantáziája volt, sőt olykor a szerencse is mellé szegődött. Egy londoni antikváriumban véletlenül bukkant rá arra a francia levélre, amelynek segítségével egyszerre azonosítani tudta mind a két követet. Mary meghatározását a két férfi kilétére vonatkozóan általában elfogadja a művészettörténet: a baloldali férfi Jean de Dinteville francia arisztokrata, Polisy ura, Troyes tanácsosa, a francia király követe VIII. Henrik londoni udvaránál, a túloldalon pedig Georges De Selve áll, aki maga is ellátott diplomáciai feladatokat, s akit nem sokkal a festmény elkészülte előtt Lavaur püspökévé nevezett ki I. Ferenc király. A dekoratívabb külsejű, a festmény terébe „otthonosabban” beálló Dinteville volt a megrendelő. Az ő esetében nincs is miért vitatkozni Hervey kisasszony megállapításával, a másik férfi esetén is inkább csak azért teszem, hogy magamra irányítsam az alábbi képen látható gazdag, idős, szingli hölgy érdeklődését.
Vajon valóban Georges de Selve látható-e a képen? Bár jelentős alakja volt a francia diplomáciának, politikai szerepe sokrétűbb és jelentősebb volt, mint Dinteville-é, kettejük kapcsolatáról csak kevés dokumentum maradt fenn. A sok rejtély közt, amely a festményt körülveszi, az egyik épp az, miért szerepel együtt a két férfi a képen. Miért választotta társául Jean de Dinteville éppen az ifjú Georges de Selve püspököt? Egy 1589-es, Riccardo Famiglietti által megtalált leltár szerint a Dinteville örökösök Jean szintén követeskedő bátyjának François de Dinteville (1498-1554) Auxerre-i püspöknek hitték a jobboldali férfit, és némely mai kutató is hajlamos elfogadni ezt a véleményt. Erősítheti álláspontjukat, hogy az idősebb Dinteville testvér is a művészetek nagy barátja és párfogója volt, ami de Selve-ről nem állítható, gyöngíti azonban, igaz nem túl tudományosan, viszont eléggé meggyőzően: a jobboldali alak a legcsekélyebb mértékben sem hasonlít a François Dinteville-ről megmaradt képekre. Felmerülhet az is, hogy a jobboldali férfi Jean du Bellay lenne, aki szintén angliai nagykövet volt, s 1527 és 1534 közt ötször is képviselte I. Ferencet Henrik király udvarában. Jean du Bellay a kép festése idején valószínűleg 35 éves volt (nem ismert a pontos születési ideje), és el kell ismerni, a kép jobb oldalán álló férfihoz ez a kor jobban illik, mint az a 25 év, amely de Selve életkora volt 1533-ban, a kép festése idején. Du Bellay más, korabeli arcképéről nincs tudomásom, így nem tudom összevetni a Holbein által megfestett férfiúval. Idősebb korában készült portréin, amikor már bíboros volt, vékonyabb arccal és sokkal hosszabb szakállal látni. Talán épp 1550 táján készült róla a legismertebb kép, amikor az európai erőviszonyokat is szondázó pápaválasztó konklávén nyolc szavazatot begyűjtve alulmaradt III. Gyula ellenében. A Követek festése idején egyébként Georges de Selve-hez hasonlóan már püspök volt Jean du Bellay is, 1532 óta Párizs püspöke, előtte azonban Bayonne városáé, ami, azért lényeges, majdhogynem perdöntően fontos, mert a festmény földgömbjén éppen ez a két francia település van feltüntetve, (BARIS és BAION néven) illetve rajtuk kívül csak Lyon (LEON), ahol a francia királyi udvar székelt akkoriban és Polisy (POLICY), ahol Dinteville kastélya állt.
*
A Jass Watson & Co. Cape Town fotóműterem felvételén látható hölgy Miss Mary Frederica Sophia Hervey (1853. december 18. - 1920. mácius 20.) Lord Alfred Hervey egyetlen lánya, Bristol első őrgrófjának unokája.

2010. június 18., péntek

MŰFŰ

A feltekert műfű szőnyegek már sok éve álltak a parkoló végében. Nyaranta alig látszottak ki a parlagfűből, télen meg, hóval fedetten, úgy lapultak bele a tájba, mintha a természetes domborzat részét képeznék. Úgy hírlett, a német testvérváros adományaként érkeztek valamelyik nyáron, vagy télen, szóval egy elfelejtett átigazolási időszakban, és senki sem tudta, mit kellene kezdeni velük. Állítólag odakint egy idényre kellett csak a műfüves borítás, aztán váratlanul fölsőbb osztályba került a csapat, és lecserélték a kiöregedett hátvédsorral együtt. Szóval az ajándék valaha bizonyára jó minőségű volt. Príma német műfű. A testvérváros (ahová a háború után kitelepítették az itteni svábok zömét) egyébként is komoly gondot fordított a sportbarátság ápolására, és igaz, ez még az elmúlt évszázadban történt, nemzetközi labdarúgótornát rendeztek, hogy az itteni csapat is szívhassa kicsit a szabadság levegőjét, szusszanjon a hosszadalmas békeharc után.
Draskóczy maga elé ejti a félig szítt csikket és rátapos. A többiek is a zúzalékkal leszórt parkoló felé fordulnak. Lassan tudatosul bennük, hogy mind ott voltak azon a németországi tornán. Akkoriban jött be a szabály, hogy a kapus nem foghatja meg a hazaadást. Nálunk még nem vezették be. Legalábbis az alacsonyabb osztályokban még nem. Akkoriban mindent csak fokozatosan vezettek be. El is terjedt, a bal oldali közlekedésre úgy fognak átállni, hogy az első évben csak a kamionoknak lesz kötelező. Szóval a döntőben, a második félidőben null-nullnál
szépen hazaadtunk, Kálmán meg szépen fölszedte. Aztán már hiába óvtunk, pedig az ellenfélben egy nő is játszott, ami szabályellenes, csak nem lehetett rábizonyítani.

A teljes novella itt olvasható, vagy a júniusi Forrás nyomtatott változatában.

2010. június 16., szerda

REJTETT ARCOK

- Látja-e azt a felhőt? Majdnem olyan, mint egy teve.
- Isten engem, valóságos teve alakú.
- Nekem úgy tetszik, menyéthez hasonlít.
- A háta olyan, mint a menyétnek.
- Vagy inkább cethalforma?
- Nagyon hasonló a cethalhoz.


Vannak képek, melyeket nem elég csupán nézni, meglátásukhoz némi beleérző képesség is szükségeltetik. A fenti szövegből úgy tetszik, Polonius birtokában volt ennek a képességnek, vagy legalább eljátszotta, hogy a kötekedő Hamlet kedvére tegyen. Persze ez a képesség fejleszthető is. „Nova invenzione di speculazione”, vagyis a vizsgálódás új módszere – ajánlotta Leonardo, mintha programot akart volna adni a művészet megújítására, melynek lényege, hogy vakolatfoltokban, felhőgomolyokban, színes kavicsokban a művészi képzelet új, gazdag imágókra lelhet. - „Csupán a falnak kell vágni egy festékekkel teli szivacsot, olyan foltot hagy majd, melyben szép tájékot lehet látni, emberi fejeket, különböző állatokat, csatajeleneteket, szirteket, tengereket, fellegeket és erdőket meg más hasonló dolgokat.” Ha hihetünk a művészetek kezdetével foglalkozó kutatók némelyikének, már az altamirai ősember is úgy látott munkához, hogy a barlangfal domborzatába, elszíneződéseibe „belelátta” a megfestendő állat képét. Ha így is történt, az elmélethez tartozó magyarázat, hogy tudniillik ez a belelátós munkálkodás valami ősemberhez illő primitív alkotói forma lenne, aligha helytálló. Két alapvetően különböző reprezentációs rendszer – nevezzük ikonikusnak és szimbolikusnak - együttes jelenlétét feltételezi az ilyen ábrázolás, vagyis meglehetősen bonyolult agyi működést. A tudósok bizonyára azt mondanák, az ösztönösebben dolgozó jobb félteke és a tudatosabb bal félteke összehangolt működése a kulcs. A „belelátós”, vagy a kettős jelentésű képek zöme, melyeket a 21. század embere a játékossággal hoz összefüggésbe, gyakran komoly intellektuális spekulációk eredménye volt. Elegendő, ha felidézzük Giuseppe Arcimboldo furcsa, allegorikus kompozícióit. A természeti formákból, állatokból, növényekből szerkesztett arcmások számunkra könnyed, vidámnak tetsző elmeszülemények, holott akár a manierizmus emblémává tömörített esszenciáját is láthatnánk bennük. Legjellemzőbb képeit Prágában, a sokak által elmeháborodottnak tartott II. Rudolf udvarában festette. Túlfinomult dekadencia, apolitikus elzárkózás az egyik nézőpontból, egész Európára kiterjedő szellemi vonzerő, minden újdonságra nyitott, sőt meglehetősen szabad kulturális légkör, ha a másik oldalról nézzük. A középkori mágia és az újkori természettudomány jól megfért együtt Prágában, sőt nemritkán egymással összemosódott. Kepler, Bruno, Dee. A Prágában forgolódó természettudósok világszemlélete alapvetően antropomorf volt: egyetlen élő, gigantikus szervezetként képzelték el a világot, amely nem külső fizikai törvényeknek engedelmeskedik, hanem a harmóniára törekvő lélek mozgatja.
Meglátni a környezetben az emberit, észrevenni a mikrokozmosztól a makrokozmoszig azt, ami hasonlít az emberre, és megpróbálni ábrázolni azt. És fordítva is: az emberben fölfedezni a természetet, a világot kicsiben. Tulajdonképpen Rudolf természettudósainak és filozófusainak eszméit próbálta megjeleníteni Arcimboldo a festészet eszközeivel. Ha valaki a kor gondolatvilágában jártas, annak korántsem meglepő, sőt,megjósolható, szinte kiszámítható lehet az arcimboldói “antropomorf festészet” megszületése. Ha az Arcimboldo-féle megoldások eredetét keressük, az átváltozásokét, ahogyan a tárgyak arcmássá, a tájak figurákká lesznek, érdemes Ovidiuszt is fölemlegetni, az akkortájt újra, sokadszorra fölfedezett Metemorphosest, amelyet a „pogányok Bibliájaként” használtak, kútfőként kezeltek Balassitól Shakespeare-ig és Raffaelótól Rubensig oly sokan. Az, hogy az Archimboldo-féle képek szó szerint is metamorfózisok: tengeri lények, növények, gyümölcsök, vagy éppen egy halom könyv változik át előttünk emberi arcmássá, az nyilvánvaló, de metamorfózison megy át a képzőművészeti ábrázolás nyelve is. Ahogyan a mondatok önálló jelentésű szavakból épülnek, éppen úgy építkezik az arcimboldói kép „mondata” is. Az ábrázolt valóságos tárgyak mind tulajdonképpen annak a bizonyos valóságfölötti lénynek a megnevezéséhez használt szavak. Az empírikus világtól való fölemelkedésről van itt szó, s a valóságnak ez a következő grádicsa nyilvánvalóan összefügg egyfelől a platóni ideákkal, másfelől meg a szürrealizmussal ... Egyetlen képben két ábrázolat”, vagy ahogyan a huszadik századi újrafefedező, Salvador Dali fogalmazott, „egyetlen állításban két igazság”. Sőt két egymással ellentétes „igazság”. Az 1989-es nagy velencei kiállítás óta, amelyre igyekeztek összeszedni sok olyan képet, amelyik ilyesféle hatásokkal élt, a művészettörténet Arcimboldo-effektusnak nevezi ezt a módszert.
Sok éve, még az Iparművészeti Főiskola plakátrajz stúdiumain jutott eszembe, hogy éppen a plakát, amelyet olykor nagyon messziről látunk meg, máskor viszont szinte beleütközünk, szóval az utcai falragasz különösen alkalmas médiuma volna a kettős jelentésű ábrázolásoknak. Egyik kép a távoli szemlélőnek, a másik meg annak, aki hajlandó közelebb jönni. A műfaj megújítása is eszembe juthatott, hiszen eladdig a plakátot úgy tartották számon, mint a legegyérteműbben fogalmazó és áttételekkel a legkevésbé sem bíbelődő entitást. Tartalmi okokból is izgalmas volt akkoriban az egy képben látszó több ábrázolat kérdésének felvetése, hiszen az elrejtett üzenetekre vadászó cenzorok korában éltünk. Vagy már a cenzorok bosszantásának korában? Az úgynevezett alkalmazott művészetek esetén - tanult szakmám, a plakát és a könyvillusztráció ilyenek – mindig felmerül a csorbuló önállóság problémája is. Nos, azt hittem, lehet naivul, a második, a gyakran elrejtett ábrázolat álcájában nagyobb szabadságot élvezhetek. A szabadság fogalmának tágasságába persze beleértendő a választás lehetőségében megbúvó kényszer is: döntenünk kell, itt nem kész panelek vannak, csupán lehetőségek. A néző voltaképpen alkotótárs: állást foglal a kép jelentéseinek egyike mellett. Vagy nem vállalja és föladja. Szabadságra vagyunk ítélve. Talán nem véletlen, hogy a mélabúra hajló Hamletet, ezt az egzisztencialista-előfutárt is azzal a szokásával jellemezte Shakespeare, hogy szabálytalan felhő-formákban képeket láttatott vele.

2010. június 12., szombat

BILL & MANUEL

Bill el. Leszedjük a kiállítást, munkákat csereberélünk, búcsúvacsorázgatunk. Varsóból a plakátbiennáléról hazafelé tartva befut a mexikói plakáttervező, José Manuel Morelos. Valamikor workshopot vezettem Manuel xalapai egyetemén. A zárás előtt még megnézi a kiállításunkat, bemutatom Billnek. Szó szót követ s kiderül, nemrég ugyanott, Bill New Yorki St. John’s egyetemének galériájában volt tárlata, ahol nekem sok évvel ezelőtt. Több millió galéria lehet szerte a világon, hm…unbelievable, sőt szinte serendipity. Másnap Pócséknál együtt szorítunk a délafrikai vébé nyitómeccsén Mexikónak: 1:1.

2010. június 10., csütörtök


Álltam, álltam éppen így már
virradatra rámeredten,
hajnal ég patakja partján,
szúette ablakkeretben;

vajh ki voltam, mily alakban
vártam, míg a végtelennek
horizontján megjelent a
szél, a szél és fújni kezdett.


(A L'Harmattan könyvesboltjában még kapható, a könyvhéten árulták is a Körzővel rajzolt vizet.)

2010. június 6., vasárnap

HÉTVÉGE

Pénteken elő-finisszázs a gödöllői GIM-házban, Billel kiautózunk (Dévényi Andrást is útbaejtve), hogy rajzfilmeket nézegessünk, a szombati "igazin" ugyanis Dóra kőszegi kiállítása miatt már nem lehetünk ott. (Bocs, ha valaki miattam ment oda.) Szombaton egyébként átjön Kőszegre a bécsi Bornemisza Társaság legjava: a tavaly május 12-i bejegyzésben bemutatott csapat. Zoli és Zsuzsi kőszegi faházának kertjében lakmározunk kiegészülve Mészáros Gyuriékkal, Lőrincz Zoltánékkal és néhány helyes kutyussal. Időközben foci válogatottunkat 6:1-re kitömik a hollandok, illetve Krzysztof, majd Kriszta is fölhív Varsóból, ahol nélkülem nyílt meg a MPT tárlata meg persze a biennále, hogy elújságolják, utóbbin a bronzérmet a Volk című plakátom nyerte. (Német megbízásra csináltam és a blog angol oldalán egyszer már írtam is róla). Másnap, vasárnap, az istentisztelet után Gyuri komoly, professzori szintű megnyitót rögtönöz Dóra tárlatához. A linóba metszett zsoltárparafrázisok komor szürrealizmusa bátran ellenpontozza a Csete-féle építészet pogányos szakralitását. Este Billel – meg egy csapat zajos spanyol turistával a Vadasban dőzsölünk. A jövő héten végre böjt. Talán!?

2010. június 5., szombat

TRIANON KÖNYV


Úgy alakul, hogy a könyvhét az újonnan törvénybe iktatott Trianon-napot is magában foglalja. Hogy pikánsabb legyen az egyezés, az ünnepi fogadás a Károlyi palotában történik. Könyvheti antológia lett a Trianon-napra szánt Bíró Zoltán vers-válogatásból is. Babits, Kosztolányi, József Attila, Dsida,…talán csak Arany János hiányzik, na persze, hogy is kerülne oda, hisz majd negyven éve halott volt akkoriban.

Ezelőtt a háborúban
Nem követtek semmi elvet,
Az erősebb a gyengétől
Amit elvehetett, elvett.

Most nem úgy van. A világot
Értekezlet igazgatja:
S az erősebb, ha mi csínyt tesz,
Összeül és – helybenhagyja.

2010. június 3., csütörtök

DÓRA A CSILLAGTEREMBEN

Keresztes Dóra kiállítását vasárnap 11-kor Kőszegen a Csete Görgy által tervezett református templom csillagtermében (Táncsics u. 2) Mészáros György festőművész nyitja meg.
A kiállítás június 27-ig lesz nyitva, csütörtöktől vasárnapig délután 2 és 5 közöt lehet megnézni.

2010. június 2., szerda

SODRÁS

Szabó Dorottya filmjét opponálom a Momén. Animációs road-movie – próbálok nevet találni a műfajnak – vagy rajzfilmes meditáció? Inkább átérezhető, mint megfejthető a film, alkalmas arra, hogy beleringassuk magunkat a repetitív, önnemző, kormányozatlan, vágás nélküli látványvilágába, ahol a tudatmélyre süllyedt Atlantiszok szövevényes utcahálózatán mindig ott bolyong egy még meg sem született alteregónk. Biztos vagyok benne, Dorottya tiltakozása sem győz meg az ellenkezőjéről, hogy maga a létrehozás folyamata sokkal jobban izgatta, mint a végeredmény. Szinte terápikus elemek öngyógyító burjánzása emeli, löki tovább a filmet, azt a kegyes illúziót keltvén, hogy az a bizonyos utazás – vagy amit szimbolizál - mégiscsak tart valamerre, iránya és sodrása van, még ha a végállomás nem is, vagy csak alig különbözik a kiinduló ponttól.
*
Billel a Várfok Galériában. Gömbfejű, kajaklapát frizurájú, csónaklábú, ufo-testű lény: egy ismeretlen mitológia anonim félistene, aki comics szóbuborékokba írt apokrif igékkel kommunikál, s földre szállván főszereplőjévé lesz Rácmolnár Sanyi új, Graphic Novel című festménysorozatának. Valami ősi, távoli digitális computer világból kellett érkezzen, ami magától értetődő rokonságban áll a primitívnek nevezett kultúrák posztmodern barlangrajzainak uniszex rovarábrázolásaival :-)
*
Meghalt gimnazista korom egyik ikonja: Andrej Voznyeszenszkij szovjet költő. Hm, furcsa már így leírni. A kötetet nem találom, talán Kecskeméten maradt, de az Egy emigráns vendéglőben című versre… poémára… szinte szórul-szóra emlékszem…. fölkel…indul…vissza se nézve…visszatér-e?