Három mondat Kernács Gabi megnyitó szövegéből: “És ül az elmélkedésre hajlamos mester keresztbe tett lábbal a „Sziget” című lapon, vele szemben, lássunk csodát, ül a tengerben a szikla keresztbe tett lábbal, Idő-hullámok csapkodnak körülöttük. ... És háttal ül a figyelő mester egy kerti széken a „Terasz” című munkán, ő az kétségtelenül, bár feje nincs, amit rajzol, emberi agy képe, és amiről rajzolja: kerti labirintus, ősi ábra, az életből a halálba vezető út misztikus jelképe, meg az életben való tévelygésé. ... Ólomszürke, nyomasztó térben vérvörös falkonstrukció lebeg, megdőlt, golyónyomokkal rongált, súlyos, abszurd tömeg, amit egy hatalmas erőfeszítés végérvényesen kimozdított a helyéről, eltűnőben van, mint Goya capriccióinak „Álom a hazugságról és az állhatatlanságról” című lapján a levegőbe emelkedő bástyás-tornyos vár, valami, ami volt, ami nincs már és nem is lehet soha többé.”
***
Könyvbemutató a PIM-ben: Széchenyi Ágnes Lélegzetvétel című kötete a Válasz három évéről (1946-1949). Három mondat a könyvből: „A nemzedéki utak is szétváltak, mint ezt a két volt Eötvös kollégista, Orosz László és Simó Jenő választása, életpályája jelezte. (Orosz László a vidéki, kisebb egzisztenciát nyújtó, de autonóm életet választotta, Simó Jenő a Révai- majd az Aczél-féle kultúrpolitika közreműködője, mindenkori elvárásainak érvényesítője lett.) Orosz László írását azért idéztük ilyen hosszan, hogy megmutassuk, lehetett még ekkor is a régi kritikai iskola, tisztelet és igazmondás eszméjének jegyében írni.”
***
Szegő Gyuri körkérdése a Magyar Építőművészettől. Pontatlan és hiányos válaszomat nem küldöm el, de három mondatát idemásolom. „Az alaptétel tulajdonképpen egyszerű: ha sikerülne az időt térré transzformálni, máris megvolna a megoldás. Az építészet története nem más, mint az idő téri materializálására vonatkozó kísérletek, félmegoldások és kudarcok gyűjteménye, s az építészeti stílusok különbsége abban áll, ahogy új s újabb módokon sülnek fel e paradoxon feloldására tett próbálkozások során. Ha a posztmodern építészet nem kaphat felmentést, akkor elsősorban azért nem, mert ahelyett, hogy beállt volna e szépségesen reménytelen sorba, az iménti paradoxont felismerve ironizálni kezdett, s cinikus megoldásokat kínálva látványos öncsalásokba takarózik.”
***
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése