2009. október 9., péntek

BUENOS AIRES

Két éjszaka és egy nap – nem túl sok megismerni egy várost, arra is csak alig, hogy felmérjem, miről maradok le. Az Abasto negyed kis hoteljében szállok meg (Carlosvia) és még este elsétálok a Recoleta felé. Szinte beleütközöm a Nemzeti Könyvtár brutális épülettömbjébe. Szegény Borges, aki majd húsz évig a könyvtár igazgatója volt, inkább megvakult, hogy ne kelljen látnia. Na jó, tudom én, hogy vannak, akik modern építészeti csodának tartják, de nekem sehogy se fér össze Borges írásaival, még a Bábeli könyvtárral sem, pedig az elég meglepő, a monumentális szimmetriák rettenetét idéző konstrukció (meg is kerestem, mikor írta: 1941-ben, ráadásul épp Mar del Platán – az épületet meg 61-ben tervezte meg Clorindo Testa , 71-ben kezdték építeni és csak 92-ben avatták föl, amikor Borges már nem is élt.) A közeli design centerben, sokkal szebb épületeket is látni, igaz, csak fotókon és maketteken, most van a BA09, vagyis a 12. Nemzetközi Építészeti Biennále. Másnap a Cementerio de la Recoletába megyek, Catalina Saraceno, a konferencia tolmácsa választotta számomra, miután megismerte a munkáimat (s mellesleg tört angolomból tökéletes spanyol mondatokat faragott). Önálló, fantasztikus sírváros és szoborpark. A fő attrakció persze Evita mauzóleuma. Egy csapat equadori grafikus, akik ott voltak az előadásomon Mar del Platában, itt ismernek fel, elbeszélgetünk. A közeli Museo Nacional de Bellas Artes nem túl nagy, de néhány szép munka azért akad benne. El Grecótól egy Krisztus az olajfák hegyén. Egy percig azt hiszem, otthon vagyok, oly pontos mása a Szépművészetiben lógó képének, talán csak kisebb valamivel. Van Rembrandt, Rubens, Tiziano, meg persze a többi spanyol, egy koponyás Zurbarán-kép, Goyák, sőt Picasso is. Meglepő, mennyi a Rodin szobor, egy egész teremnyi, (csak Camille Claudel hiányzik) és sok a Degas pasztell. Hosszan csavarogva, a Palermo negyed könyvesboltjaiba be-betérve, Borges utcáin át ballagok hazafelé. És persze az írásait memorizálva. „Ön is tudja kedves barátom, én is, hogy szamárság ez a sok kongresszus, puszta pénzpocsékolás, de kapóra jönnek a curriculum-ban.” El soborno, vagyis A Vesztegetés című novellából való a mondat, de jobb cím volna a Hiúság. Egy professzorról szól, aki oly büszke a jó hírére, hogy az őt újságcikkben támadó kollégáját ajánlja maga helyett egy kongresszusra. Valami hasonló hiúság miatt nem kapott Baumgarten-díjat J.A. Rosszkor jelentetett meg egy hódoló verset. De miért is, hogy Borgesről mindig Babits jut eszembe? A kongresszusokról meg a hiúság?

Nincsenek megjegyzések: