“A damned ugly picture” Beardsley leveleit olvasgatva ütközöm bele a pökhendi mondatba. Én viszont történetesen szeretem: Hans Holbein Követekjéről van szó. (Hogy miért szeretem, abba most nem kezdek bele, a Typotexnél készülő A követ és a fáraó című könyvem nagyjából erről fog szólni.)Röviddel azután, hogy először állították ki a National Galleryben, mint vadonatúj szerzeményt, az illető odament, megnézte és nem volt rest le is írni: “kegyetlenül ronda egy mázolmány, biztosíthatlak róla.” G. F. Scotson-Clark Beardsley iskolatársa volt a brightoni gimnáziumban, (belőle is művészféleség lett), a neki küldött, 1891. augusztus 9-én datált levélből való az idézet: „I turned into the National Gallery where I saw for the first time the new acquisition, Holbein’s Ambassadors, a damneed ugly picture I assure you". Aubery Vincent Beardsley egyébként nem volt akárki: a korabeli Anglia legjelesebb grafikusa, ünnepelt könyvillusztrátora. Mivel tanult szakmám szerint magam is grafikus lennék, (és mivel bosszant a dolog) próbálom az ifjú kolléga (26 évesen halt meg) szemével nézni, a kolléga fejével érteni a Követeket. Vajon az akkori stílus fősodrától, a szecesszió könnyed, dekoratív szellemétől, volt-e oly távol Holbein klasszikus arányokkal dolgozó, meglehetősen statikus kompozíciója? Vagy nem illett eléggé ahhoz a művészettörténeti eszményképéhez, amelyet akkoriban a londoni preraffaeliták a 15. századi toszkán festményekben ünnepeltek, (bár az az érzésem, hogy a maguk misztikus szimbolizmusával tökéletesen félreértették a követni áhított elődöket). Vagy csupán szakmai féltékenység dolgozott Beardsley-ben, amikor a Követeket szapulta, esetleg a londoni szalonok hírhedt fenegyereke ilyen nyilatkozatokkal tartotta volna karban az imidzsét? Szerencsére nem kell ítélkeznem, egy hónappal később - 1891. szeptemberében vagyunk - Beardsley már így fogalmaz: I am beginning to feel somewhat ashamed of what I said about Holbein’s Ambassadors I have seen it several times since”... : Valami szégyen félét kezdek érezni azzal kapcsolatban, amit Holbein Követekjéről mondtam. Sokszor megnéztem azóta ...” A megbánást jelző mondatot mintegy mellékesen veti oda egy hosszadalmas és elragadtatott Mantegna ömlengés után, amelyben lelkére köti barátjának, hogy ha Londonba jön, nézzék meg együtt a Hampton Courtban kiállított Cézár diadalmenetét. Ő, mármint Beardsley megtette már többször, fergeteges képsorozat, önmagában egy művészeti iskola. Egyébként lehet, hogy éppen Mantegna miatt enyhült meg Holbein iránt Beardsley, talán hallotta a művészettöténetileg ugyan sosem igazolt hírt, hogy az ifjú Holbein Itáliai útja során Mantegnától tanulta volna ki a freskófestést, vagy azt, hogy egy luzerni ház falán megfestette Mantegna egy képciklusának másolatát. Az elhíresült képsorozat (azóta sajna megsemmisült) történetesen éppen a Cézár diadalmenete volt.
*
Egy korábbi jegyzetben (május 19.) már írtam a Követek szereplőinek Jean de Dinteville-nek és Georges de Selve-nek feltételezett homoszexualitásáról. Töprengtem is rajta, melyik másságát vállaló ismerősömet faggassam ki, észreveszi-e a fiúkon a hasonlóságot, de eddig nem mertem senki elé sem odatolni a reprodukciót. Na most itt van Aubery Beardsey, Oscar Wilde szeretője, és kéretlenül is elmondja a véleményét: egyszer a szemembe vágja, nem tetszik neki, másszor meg igen. Hát nem mentem vele túl sokra.
*
Beardseyt, mármint a rajzait amúgy szeretem, de tényleg, azt meg hogy most mit gondolok róla, nem volna ildomos leírnom, inkább idemásolom egy jó kis illusztrációját a Lüzisztratéból.*
Miközben ezt a jegyzetet írom, jön a hír, tegnapelőtt, vagyis július 8-án Londonban a Sothebynél rendezett árverésen 769,250 angol fontért ütöttek le egy Dinteville-t ábrázoló egészalakos képet: Portrait of a nobleman, presumed to be Jean de Dinteville, as St George - attributed to Francesco Primaticcio (1504-1570). A képet New York-ban , a Metropolitan Museum, Heroic Armour of the Italian Renaissance: Filippo Negroli and His Contemporaries című kiállításán láttam először valamikor 1998 őszén (október 5-től január 31-ig volt nyitva a kiállítás). Ha korábban lettek volna kétségeim „Dinteville” másságát illetően, a Primaticcio festményt megismerve semmi ilyesmi nem maradt. 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése