2009. június 21., vasárnap

PÉCS, KECSKEMÉT

A perzselő nyárban Pécs olyan, mint egy mediterrán város. A dóm környéke, akár a toszkán Piazza Duomóké: késő éjfélig zajlik az élet. A Dóm Múzeum földszinti lapidáriuma és az emeleti kiállítás építészeti témájú rajzai közt lassan megindul a korrespondencia. Miután fölrakom mindegyik képet, elautózom a hegyoldalba, ahol a Bálicsi és a Donátusi út találkozik:

A táj, a környék más nagyon,
GPS kell, hogy megkeressem,
ember nem jár már arra egy sem,
üresbe váltok, de a szívem,
ott az elhagyott helyszínen,
még hosszan, hosszan fájtatom.


A konferencia résztvevői mellett ott van a megnyitón a lábadozó Tibcsi, a Hollandiából hazaköltöző Zsófi és Haruko szan, azaz Napocska, aki négy órát buszozott Kecskemétről, hogy megnézze a tárlatot (hát George Hart megnyitója miatt nem volt érdemes). Vacsora Kelle Antival és Napocskával, aztán hajnali autózás a KAFFra…
*
….vagyis a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválra. A saját mozimról lemaradok, az esti filmek reggeli elemzésére támolygok csak be. Udvarias mellébeszélés után ostorcsattogtatós, malacsütögetős kirándulás egy Lajosmizse melletti tanyára. Megnézem az utolsó versenyprogramot, másnap egy japán diákfilm-válogatást, (köztük van a Kis kockák házával Oszkárt nyert Kunio Kato vizsgafilmje), Pocok kiállítását és megebédelek Namikiékkel. A legjobb látvány díját megosztva nyerjük Szilágyi Zolival. Azt mondja, jobban örül, mintha egyedül kapta volna. Én is! Tényleg! Szerencsére Annának megvan néhány film DVD-n, olyanok, amelyekről lemaradtam: legjobban Bertóti Attila munkája, az Ariadné fonala tetszik. Nem csupán az önző szempont miatt, hogy ennek is egy labirintus a főszereplője. A mese új fordulatot kap: a Minotaurusz fölveszi a fonalat s elindul vele visszafelé, ki az útvesztőből, a bejáratnál váró Ariadné felé. Csak a szokvány feldolgozásokkal ellentétes a történet, a mondakör szellemével korántsem, sőt a féltestvérek elkerülhetetlen násza tovább komplikálhatja a lényegét épp a komplikációk rákos burjánzásából nyerő Mitológiát. Egyébként Ariadné fonala egy vörös kutyapóráz képében a fődíjas filmben is megjelent, sőt dramaturgiai vezérfonalként a film lényegét adta (Glaser Katalin: FIN).

Nincsenek megjegyzések: