2017. december 17., vasárnap

BOCS!



Végre vége az Arany-évnek! Szegény János ürügyén sok ostobaság történt, én is elkövettem néhányat (Például itt.) Ígérem, abbahagyom, csak még az ő kétségbeejtő képrejtvényei nyomán (Vége Víg Andrásnak, mert neki sírt ásnak, ma ásnak Andrásnak, Holnap ásnak másnak; hatház körül sáskacsapat kóvályog…) ideteszek egy évzáró parafrázist. Bocs!

2017. december 2., szombat

STO GYELATY?






Hadd képzeljem el Önt, kedves barátom, úgy is, mint hűséges olvasóját az Utisz Blognak, ahogy épp egy hatalmas ország hatalmas fővárosában sétál, s betévedvén egy elegáns áruházba, az áruház folyosóján saját munkáját ismeri fel kiállítási tárgyként a falra akasztva. Vajon mit tenne? 1. Elégedetten csettintene a nyelvével, esetleg fel is kiáltana: hurrá, ez már majdnem a világhír! 2. Mérgesen ráncolná össze a homlokát: irgum-burgum, az engedélyem nélkül, hogy képzelik, nahát! 3. Megpróbálná kinyomozni, hogyan jutott a birtokukba a kép, majd kapcsolatba lépne velük, hogy felajánlhassa a képnek egy jobb minőségű változatát. 4. Ügyvédet fogadna, aki ráncba szedné az illegális képhasználókat, sőt némi pénzt is kivasalna az áruház tulajdonosából. 5. Megosztaná barátaival a történetet öt megoldási lehetőséget vázolva előttük. 6. Egyéb.

A kérdés nem költői, Moszkvában, ahogyan a mellékelt fényképen látható, Shakespeare színháza című anamorfikus képembe ütköztem egy áruház folyosóján. A drága blondelkerettel igazán elégedett lehetek, a kifogástalan elhelyezéssel meg pláne, látható, hogy az úgynevezett perspektivikus anamorfózis hatásmechanizmusának pontos ismeretében állította ki a képet új tulajdonosa, jól működik a „szemből a színház, skurcból az író” effektus. Legföljebb a nyomtatás minősége után maradhat bennem némi hiányérzet, egy „high resolution” felbontású változat ínyemre valóbb lenne, igaz, ilyesmi miatt csupán az fanyaloghat, aki egészen közel hajol a képhez.

Szívesen írnám le úgy a moszkvai kaland folytatását, hogy a kép előtt ácsorogván felismertek az arra járók, hiszen egy nem is túlságosan elrejtett önarckép is része a kompozíciónak, sajnos azonban nem történt ilyen, sőt a szimpatikus járókelő (műszempilla és gyöngyházköröm), akit e fényképek elkészítésére megkértem, sem vette észre az önmagammal való feltűnő hasonlatosságot, legfőbb gondja az volt, hogy nem mosolygok eléggé, igaz, végül, amikor megtettem, megdicsért érte: szpaszívo, harasó!

Köszönöm barátom, ha választ a fenti lehetőségek közül, ígérem, mérlegelni fogom javaslatát, s ha említésre érdemes fejlemény támadna, azt is tudomására hozom haladéktalanul. Addig is maradok tisztelettel s üdvözletem küldöm a moszkvai télből: Utisz.

2017. december 1., péntek

UTISZ ÚTJAI


Ha véletlenül Moszkvában vagy, gyere el a Művészek Központi Székházába (oda, ahol a Nemzetközi Poszter Biennálé, a Zalataja Pcsela is szokott lenni), ahol most egy őrületesen nagyszabású könyvvásár van. A hivatalos neve: Ярмарка интеллектуальной литературы non/fiction 2017. Holnap déli 1 órakor egy előadást tartok a magyar könyvillusztrációról (kezdve a híres Hertul családdal, érintve Zichy oroszországi pornó rajzait és befejezve a kortársakkal; majd egy példán keresztül megmutatom, hogyan készül az anamorfikus illusztráció. A példa természetesen Edgar Allan Poe Hollója lesz. Vasárnap délután Serge Serov meghívására az ő egyetemén is fontoskodom egy sort, ott a saját munkáimról (plakátokról, illusztrációkról, animációkról és autonóm munkákról lesz szó. Ha mégsem Moszkvában lennél, akkor a magyar M5 televízió programját ajánlom, vasárnap délután 1-kor mutatják be Medgyesi Gabi Utisz útjai című filmjét. (Kösz Gabi! Majd megpróbálok ráakadni, ha hazamegyek:-)

2017. november 24., péntek

MÓZES ÉS ÁRON A NEMZETEK HÁZÁBAN



A Magyar-Egyiptomi Baráti Társaság szervezésében november 27-én, hétfőn délután 5-től A követ és a fáraó című könyvemről tartok vetítéssel kísért előadást a Nemzetek Házában (Budapest, Bajza utca 54.) Úgy tervezem, hogy a könyvben emlegetett két festmény közül ezúttal a kevésbé ismert „második képről”, a nyilvánvalóan nem Holbein által festett, ám az ő aláírását viselő Mózes és Áron a fáraó előtt című olajfestményről esik majd több szó, de szeretnék néhány olyan új elemmel is előhozakodni, amelyet a 2011-ben megjelent első kiadás óta derítettem ki. A belépés – ahogy már tudjátok – minden Utisz Blog olvasó számára ingyenes.



2017. november 22., szerda

A SKORPIÓ TINTATARTÓJA






Itt egy három éves írás, amelyet azért másolok ide, mert hirtelen eszembe jutott, hogy ma van Ady Endre születésnapja. A Skorpiók utolsó napja. Hogy is felejthette el egy első napos Skorpió! Ma lenne 140 éves.
Nagybeteg apámmal, kéziratait rendezgetve bukkantunk rá a Dénes Zsófiáról szóló könyvét tartalmazó mappára. A kézirat mellett talált levelek szerint Szalatnyay József festőművész 1985-ben bízta meg apámat, hogy feleségéről, az akkor éppen száz éves „Zsuka” életéről könyvet írjon. A leginkább Ady Endre menyasszonyaként és Ady-emlékek közreadójaként ismert, de íróként és újságíróként is jelentős személyiség fő műve, „nagyregénye” kétségtelenül az élete volt. A személyes ismeretségen kívül alighanem azért esett apámra, Orosz Lászlóra a választás, mert Vitályos Lászlóval közösen szerkesztett Ady-bibliográfiája óta (MTA, 1972) Ady-szakértőnek számított, s Ady-kutatásai során többször is kapcsolatba került Dénes Zsófiával. A szellemi frissességét utolsó napjaiig megőrző hölgy természetesen segítette a róla szóló könyv munkálatait, 1986 áprilisában el is olvasta a szöveget, megjegyzéseket fűzött hozzá, kiegészítéseket, pontosításokat javasolt, amelyek alapján apám át is dolgozta azt. A honoráriumról szóló nyugta megmaradt, Szalatnyay „Szepi” 1985 és 87 között 35 ezer forintot fizetett apámnak, azzal egészítve ki a tiszteletdíjat, hogy portrét rajzolt a szüleimről, majd a felesége halálát követő napokban fölkereste őket Kecskeméten egy szép, szívet formázó, zöld mázas cserép tintatartóval, amelyet elmondása szerint „Zsuka” testált apámra, s amelyet eredetileg még Ady Endre ajándékozott neki. Hamarosan a harminc évvel fiatalabb férj is megbetegedett, majd meghalt (1994), örökösök, akik a könyv kiadását forszírozhatták vagy finanszírozhatták volna, nem maradtak, de a rendszerváltás sem igazán kedvezett a könyv kiadásának, hiszen az írónőben (aki Gyalog a baloldalon címmel publikálta emlékeit), a kultúrpolitika az előző kommunista rendszer képviselőjét látta.
A 130 oldalas, írógéppel írt kéziratot egy 106 tételből álló képlista követi, a hozzáfűzött megjegyzés szerint ezeknek a képeknek a zöme a kecskeméti múzeum Dénes Zsófia-gyűjteményében van (azért került oda, mert a könyv írása idején apám a múzeum irodalomtörténész munkatársa volt). Hogy egy vállalkozó kedvű könyvkiadó érdeklődését fölkeltsem, megszerkesztettem a könyvborítót, amelyre természetesen az Ady-féle kalamáris fényképét tettem, és idemásolok néhány nevet is, olyan személyekét, akikkel Dénes Zsófia kapcsolatban állt, és akikről természetesen szó esik a könyvben is: Freud és Rilke, Cocteau és D’Annunzio, Károlyi Mihály és Szabó Ervin, Balázs Béla és Móricz Zsigmond, Karinthy Frigyes és Molnár Ferenc, Farkas István és Galimberti Sándor, Jászai Mari és Fedák Sári meg természetesen Léda, Csinszka és Ady.